Hírek
2021. Április 07. 07:30, szerda |
Belföld
Forrás: Index
Legalább kétszer annyi gyerek van kórházban, mint a járvány korábbi szakaszaiban
A harmadik hullámban a vírus gyorsabban terjed, sokkal több gyerek és fiatal fertőződik meg és közülük sokkal többen szorulnak kórházi kezelésre is, sőt a koraszülött osztályokon is ápolnak covidos babákat.
Kétszer-háromszor annyi gyerek van kórházban, mind a járvány korábbi szakaszaiban – mondta az ATV Híradójának Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.
Azt látjuk országszerte, hogy a harmadik hullámban a vírusnak alapvetően az a sajátsága, hogy gyorsabban terjed, sokkal több a gyerek, az olyan is, aki kórházi kezelést igényel – mondta a főigazgató.
Mint mondta, immár nem lehet banálisnak tekinteni a járványt a gyerekkorban sem, bármennyire is ritka a gyerekeknél a felnőtteknél tapasztalható súlyos megbetegedés.
Előfordult olyan eset, hogy nem invazív lélegeztetést kellett alkalmazni, leginkább elhízott gyerekeknél, kamaszoknál, hiszen náluk is rizikófaktor a magasabb súly. Illetve gyerekeknél előfordulhat egy másik súlyos kór is: a sokszervi gyulladásos betegség, ami egy hónappal az akut fertőzés után jelentkezik.
Ezek a gyerekek is nem ritkán intenzív osztályos kezelést igényelnek, és egy-egy esetben gépi lélegeztetést is átmenetileg, de szerencsére őket még néhány nap küzdelem után mind sikerült megmentenünk.
Velkey elmondta, hogy a gyerekeknél változó a tünettan, de aggodalomra adhat okot a heveny vírusfertőzés, láz, ízlelés elvesztése, légzési nehézségek társulhatnak ehhez, plusz ezek szövődményei, a már említett immunreakció, mint a sokszervi gyulladásásos betegség, a magas láz, a nyaki nyirokcsomó megnagyobbodás, a bőrkiütés, a nyálkahártya- vagy kötőhártya gyulladás, valamint a keringési, vagy a légzési elégtelenség.
Gyerekek esetében a hosszú Covid-betegség is jelentkezhet, amely akár hetekig, hónapokig eltarthat.
A várandós édesanyák betegsége is előfordul, ez nem ritkán koraszüléshez vezet, sőt, olyan eset is van, amikor az újszülött is koronavírus fertőzött lesz. Elmondta: A koraszülött osztályok is kezelnek covidos babákat, az esetek legtöbbjében gyógyulnak, de komoly erőpróbát jelent mindenki számára.
A gyerekek oltásáról pedig azt mondta: néhány hónap múlva már ott tarthatunk, hogy a gyerekeket is oltani lehessen.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
