Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2013. Szeptember 28. 08:38, szombat | Helyi

Levelezéssel és szerződésbontás előkészítéssel folytatódik a közvilágítási ügy

Levelezéssel és szerződésbontás előkészítéssel folytatódik a közvilágítási ügy

Újabb levelezéssel folytatódik az esztergomi közvilágítási ügy, ezúttal Tétényi Éva polgármester írt a cégnek, melyben kifejti már zajlik a szerződéstől való elállás jogi előkészítése.

Nyílt levél a TIVI Kft „f.a.” részére, azaz Schuszter Zsófiának

Tisztelt Felszámolóbiztos Asszony!

Nyílt levelükre nyílt levélben válaszolok, melyben nyilvánosságra hozom mindazon dokumentumokat, melyek Esztergom közvilágításának helyreállítása érdekében születtek az elmúlt két hétben. Sajnálom, hogy továbbra is erőszakos módszert választanak a tárgyalásos megállapodás helyett, és tovább folytatják a város elsötétítését. Mint kiderült, nem csak a Luigits Tamás vezette LED-SZER Kft., hanem annak megbízottja(i) is nagy erőkkel munkálkodnak azon, hogy az itt lakók életét megkeserítsék.

Fellebbezéssel éltünk az Esztergomi Járásbíróságon a bírósági letét befogadása érdekében, mivel a hivatal jogászainak álláspontja szerint a jogosulti késedelem miatt (nincs elszámolás és tételes számla továbbra sem) van szükség a letétre. Ezzel a város azt bizonyítja, hogy a szolgáltatásért fizet. A felszámolás alatt álló cég vagyoni elszámolásához viszont elengedhetetlenül szükséges a havidíjból fennmaradó úgynevezett beruházási összeg elszámolása. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy amíg más ekkora városokban az éves közvilágítási díj maximum 70-80 millió forint, addig ez mára Esztergomban 250 millió forint évente. A kormányzat által meghirdetett rezsicsökkentés miatt is kénytelen az önkormányzat felülvizsgálni a 2005-ben Meggyes Tamás által megkötött koncessziós közvilágítás szolgáltatási szerződést.

A továbbiakban csatolom a birtokvédelmi eljárás fellebbezését, melyben kifejtjük, hogy a koncessziós szerződés és törvény értelmében a szerződés megkötése után a törvény által megjelölt időben létre kellett hozni egy koncessziós társaságot, melynek tulajdonába kerültek volna a közvilágítási eszközök. Azonban ez tudomásunk szerint nem történt meg, tehát a tulajdonjog nem bizonyítható egyértelműen a TIVI Kft. „f.a.” javára, sőt időközben az EON is közölte, hogy a több mint ezer lámpatest maradványértékét sem rendezte a TIVI, tehát azok sem az ő tulajdonukat képezik. Kutatásaink szerint Szentgyörgymezőn az önkormányzat lámpáit cserélte le a TIVI úgy, hogy azokat másnak eladta. Mindezek alapján kértük a birtokvédelmet a kötelező önkormányzati feladat ellátására.

A múlt héten büntető feljelentést tettem az Esztergomi Rendőrkapitányságon közérdekű üzem megzavarása miatt ismeretlen tettes ellen. A lakossági bejelentések helyszíni ellenőrzésekor kiderült, hogy az a LED-SZER Kft., amely az önkormányzatnál, mint alvállalkozó nincs bejelentve, a közbeszerzési törvény értelmében semmiféle munkát nem végezhet. Ráadásul ez az alvállalkozó további alvállalkozó(ka)t bízott meg a lámpák kicsavarásával, leszerelésével. Egyes helyeken a biztosítékokhoz is hozzányúltak, és fényképek bizonyítják, hogy a kandeláberek ajtóit is kinyitották. Miután több helyen eltűntek ezek az ajtók, illetve nincsenek biztonságosan lezárva, ezért felmerül a munkakörben elkövetett gondatlanság vétségének gyanúja is.

Nem állom meg szó nélkül, hogy rámutassak arra, nem mentség, hogy a pénzükért dolgoznak ezek az emberek, mivel 30 000 ember életét, gyermekeink, szüleink testi épségét veszélyeztetik. Jó érzésű ember ilyen munkában nem vesz részt.
A képviselő-testület által kapott felhatalmazás alapján a hivatalban folyik a szerződéstől való elállás jogi előkészítése.


Esztergom, 2013. szeptember 26.

Tétényi Éva
Esztergom, Esztergom-kertváros
és Pilisszentlélek polgármestere

Levelezések (a click to read gombra kattintva elolvashatóak. Kattintással nagyítható és le is tölthető)

Feljelentés közérdekű üzem megzavarása tárgyában

Birtokvédelmi kérelem

Bírósági fellebbezés

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi

Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa

Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.

2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi

Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele

2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi

A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt

Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.