Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2021. Január 13. 13:54, szerda | Helyi
Forrás: mti

Már az év elején elkezdődhet a Fürdő Szálló felújítása

Már az év elején elkezdődhet a Fürdő Szálló felújítása

A Kisfaludy program keretében 400 millió forintos beruházással megújulhat az Esztergom belvárosában álló, 180 éves Fürdő Szálló - közölte az MTI-vel a polgármester.

Hernádi Ádám tájékoztatása szerint a folyamatban lévő közbeszerzés lezárultával 2021 első hónapjaiban kezdődik a szálló teljes rekonstrukciója, mely magában foglalja az épület homlokzatának helyreállítását, a nyílászárók cseréjét, a falak utólagos szigetelését és a közműbekötések kiépítését.

A műemléki védettséget élvező épületet eredeti formájában állítják helyre, a levéltárban fellelt tervek és az 1900-as évek elejéről származó fotók alapján. A munkát restaurátori falkutatás is segítette.

A polgármester hozzátette, a külső felújítás mellett az önkormányzat előrehaladott tárgyalásokat folytat az épület későbbi hasznosításáról is, eredményéről később adnak tájékoztatást.

Az épület közelében egykor a helyi termálforrások táplálta melegvizű tó volt, amelyen III. Béla felesége nyitott meg nyilvános közfürdőt. A területen 1842-ben épült fel a szálloda a mögötte lévő, vele kapcsolatban álló gőz- és kádfürdővel együtt. Az épületben vendégeskedett Liszt Ferenc, Széchenyi István és 1848-ban toborzókörútja során Kossuth Lajos.

Az ingatlan az 1990-es évek második felétől vált gazdátlanná, majd az önkormányzat 2006-ban megvásárolta, nettó 130 millió forintért. Az épület tetőszerkezetét állagmegóvásként 2019 nyarán felújították.

A Fürdő Szálló rekonstrukciója a Kisfaludy program ötmilliárd forintos beruházási csomagjának része, melynek keretében felújítják az Élményfürdőt és a városháza homlokzatát, valamint sport, turisztikai és egészségturisztikai fejlesztéseket végeznek a Szent István Strandfürdőben.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi

BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.