Hírek
2014. Április 08. 07:20, kedd |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Még a hűtőben és a wc-ben is drog volt – vádemelés - FOTÓK
Még a fagyasztóban és a mellékhelyiségben is találtak illegális szereket a dorogi rendőrök tavaly egy pár lakásán. A nőt egyből elkapták, a férfi hónapokon át Hollandiában bujkált. Most vádemeléssel folytatódik az ügy.
A gyanúsított házában még tavaly június 25-én tartottak házkutatást a dorogi rendőrök, miután információ merült fel arra vonatkozóan, hogy az ott lakók jelentős mennyiségű kábítószert birtokolnak. A nyomozók a ház valamennyi helyiségét átnézték, melyekben összesen több mint két kilógrammnyi fehér port tartalmazó tasakot, 500 darab tablettát, valamint kábítószer fogyasztásához használt eszközöket foglaltak le.

Még a fagyasztóban és a mellékhelyiségben is találtak illegális szereket. A dorogi rendőrök a helyszínen elfogták a 38 éves G. E-t. Az asszonnyal szemben a nyomozók kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, mely pozitív eredményt mutatott. A nő élettársával lakott a házban, de ő a házkutatáskor nem tartózkodott otthon.

A 37 éves B. B. ellen európai elfogatóparancsot adott ki a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, de a férfi végül 2013. november 12-én feladta magát a rendőrségen. B. B-t 2013. november 14-én előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A gyanúsított ellen a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatta le a büntetőeljárást jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, melyet vádemelési javaslattal április 4-én megküldött a Komárom-Esztergom Megye Főügyészségnek.



Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
