Hírek
2018. Október 14. 05:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu - Fotók: Városháza
Még látható az édes gyerekrajzokból nyílt kiállítás
Október végéig látható a városházán a gyerekek kiállítása.
Kapu témában rajzpályázatot hirdetett a városi óvodások, általános- és középiskolások számára az önkormányzat és a megyei építész kamara a III. Építészeti Napok részeként.
A beküldött rajzokból a városháza első emeleti folyosóján nyílt kiállítás október 10-én. A megnyitón illetve díjátadón Bánhidy László alpolgármester egyebek között arról beszélt, hogy a mostani tárlat anyaga is bizonyítja, hogy a gyermekrajzok sokszor jobban felkeltik az adott téma iránt a közönség érdeklődését, mint a hivatásos művészeké. Az alpolgármester hozzátette, hogy azért is lehetnek sikeresek a gyerekrajzok, mert azok őszinte kommunikációt jelentenek, mert érzésközvetítés eredményei.

A megnyitó Riegler Márton, a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulója énekelt az Oroszlánkirály című musicalből, valamint a Szentgyörgymezei Óvoda óvodásai „Bújj, bújj zöld ág” kapus-játékot mutattak be, a Belvárosi Óvoda óvodásai Orgoványi Anikó: Kapu című verse alapján népi gyermekdalokat adtak elő.
A Kapu című gyermekrajz kiállítás október végéig tekinthető meg a városházán.
Díjazottak:
I. helyezett: Petrás Alex (Szentgyörgymezei Óvoda), Kurali Lotti (Belvárosi Óvoda), Csákvári Máté (Petőfi Sándor Általános Iskola), Szőke Henrietta (Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium).
II. helyezett: Harka Elvira (Bánomi Óvoda), Pásztor Levente (Aranyhegyi Óvoda), Miklós Vivien (József Attila Általános Iskola), Tertsch Dóra (Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium).
III. helyezett: Pejkó Amanda (Kertvárosi Óvoda), Párkányi Dávid (Bánomi Óvoda), Horváth Maja (József Attila Általános Iskola), Orosz Viktória (Montágh Imre EGYMI Szakiskola).
Főépítészi különdíj: Szendrei Szófia (Szentgyörgymezei Óvoda).
Polgármesteri különdíj: Kocsis Dzsenifer (EMMI Speciális Gyermekotthoni Központ Általános Iskola és Szakiskola), Tóth Emese Ágnes (Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium).

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
