Városlista
2025. október 21, kedd - Orsolya

Hírek

2013. Október 08. 07:26, kedd | Helyi

Megalakult az EKE, az Esztergomi Keresztény Egyesület

Megalakult az EKE, az Esztergomi Keresztény Egyesület

A rendszerváltást követően felcsillant a reménye annak, hogy Esztergom a sok évtizedes elnyomás után a fejlődés és gyarapodás útját járhatja.

Ez a remény azonban talmi csillogás volt. Sem a fejlődés, sem a gyarapodás nem kezdődött meg. A közélet szereplőinek nem sikerült felülemelkedni abból a gondolkodási sémából, mely a rendszerváltást megelőző évtizedeket jellemezte. A párbeszéd és egymás értékeinek kölcsönös elismerése helyett továbbra is iszapbirkózás folyik abban a mocsárban, mely a szocializmus hagyatéka. Önös érdekek előtérbe helyezése mozgatja a közéletet a város és annak polgáraival szemben. Ezeknek az embereknek távozniuk kell a közéletből.

A keresztény értékrend alapján a köz érdekét fontosnak tartó, és gyermekeik és utódaik számára élhető várost maguk után hagyni akaró polgárok a felelősségtudattól hajtva párbeszédet indítottak.

Ennek egyik eredményeként több mint két éven át tartó egyeztetések után megtartotta alakuló ülését 2013 szeptember 05-én az Esztergomi Keresztény Egyesület, azaz EKE.

Az egyesület célja Esztergom közéletének, társadalmi és kulturális életének újjászervezése a keresztény és polgári értékrend alapján.
Örömmel látjuk, hogy az általunk kezdeményezett, párbeszéden alapuló gondolkodásmódot, mint együttműködési munkaformát több szervezet is magáénak érzi és az együttműködés útjára lépett.

Szervezetünket megkereste több olyan jobboldali szervezet, akik tisztelik értékrendünket, és ezt alapul véve szeretnének velünk együtt dolgozni Esztergomért. Szeretnénk, ha ez az együttműködés programalapú lenne, ezért konkrét ügyeket és célokat fogalmazunk meg, amire az együttműködés irányul.

Várjuk a város jobbítószándékú polgárainak javaslatait, hogy ők miben várnának előrelépést a következő időszakban. Biztosak vagyunk benne, hogy a legfontosabb kérdésekben a pártszimpátiánál fontosabb szempontok érvényesülhetnek. Akik pedig 4 év alatt bizonyították, hogy nem hajlandók ilyen módon szolgálni a közösséget, azokat felszólítjuk, hogy távozzanak az esztergomi közéletből.

Mészáros János elnök
dr. Kanász Gábor elnökségi tag
Süttő Gábor elnökségi tag

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi

FÚZIÓ ’25

Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.

2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi

TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT

a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

2025. Szeptember 30. 21:34, kedd | Helyi

Richter TETT Természettudományos Nap Dorogon

A Richter TETT Természettudományos Nap szeptember 25-én Dorogra is eljutott, melynek keretében közel 200 tanuló tíz turnusban vett részt programokon a művelődési házban.