Hírek
2013. Szeptember 25. 08:27, szerda |
Helyi
Forrás: lvp
Meggyes Tamás nem akar visszavonulni – a Fidesz dönt
Országgyűlési képviselő ugyan nem lesz, de korai arról beszélni, hogy az esztergomi politikából mikor és hogyan vonul vissza, mindezt Meggyes Tamás a Népszavának nyilatkozta kedden.
„Az esztergomi Fideszt a frakció jelenítette meg, a frakciót pedig Meggyes Tamás, ezért a népszerűtlenség ráhúzódott a frakcióra és a pártra. Ezt belátva és ennek következményeit elfogadva Meggyes Tamás kiszáll a közéletből, és a jelenlegi Fidesz-frakció egyetlen tagja sem jelölteti magát újra a következő önkormányzati választáson” – olvasható György Róbert, a Fidesz Esztergomi Szervezete elnökének nyilatkozata a Magyar Hírlap keddi számában.
Meggyes Tamás minderre a Népszavában reagált, melyben elmondta, hogy a Fideszben ugyan van a vezetőségi döntéseknek egyfajta kötelező iránya, ám az ő szerepemről nem született semmiféle vezetőségi döntés.
„Arról sincs szó, hogy az esztergomi Fidesz-frakció tagjai úgy döntöttek volna, kivonulnak a közéletből. Sőt a frakció nagy része – két ember kivételével – arról tájékoztatott, hogy folytatni szeretné a politizálást" – árulta el a képviselő hozzátéve, szeretné, ha maga mondhatná meg, mikor száll ki.
A Népszava ezt követően felkereste György Róbertet is, aki leszögezte, hogy nem felejtették el megkérdezni Meggyes Tamást a döntéssel kapcsolatban.
„Az okozhat disszonanciát, hogy Tamás egy magán- vagy háttérbeszélgetést talán nem tekint a saját, hivatalos álláspontjának” – fogalmazott az esztergomi Fidesz-elnök, hangsúlyozva azt is, hogy a jelöltségről egy pártszervezeten belül a tagság, az elnökség vagy adott esetben a választókerületi elnök dönt.
A lap szerint Meggyes Tamás csütörtökön találkozik György Róberttel, hogy tisztázzák a helyzetet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

