Hírek
2013. Március 13. 07:44, szerda |
Helyi
Forrás: MTI / fotó: lvp
Meggyes-Tétényi szópárbaj, személyeskedés, még nincs költségvetés

Meggyes Tamás kétmilliárd forint „nem létező” bevételt talált a büdzsében, Tétényi Éva polgármester pedig „papíron létező” egyensúlynak nevezte a költségvetést, amit a Fidesz javaslatára nem fogadott el a testület.
Meggyes Tamás az önkormányzat bevételeit sorra véve bemutatta, hogy helyiségek, lakások és ipari telkek értékesítéséből 550 milliót tervezett ez évre az önkormányzat, amikor tavaly ugyanebből 20 millió forint sem folyt be.
A volt polgármester megemlítette, hogy a Tétényi Éva által indított adósságrendezés miatt egymilliárdos kötvényük ragadt bent a bankban, továbbá betervezték egy 300 milliós, jogtalannak vélt inkasszó visszaszerzését, amelyet a bíróság első fokon elutasított.
„Tessék kétmilliárddal megnyesni a költségvetést. Ennyivel állunk rosszabbul, mint amit tervezetként a polgármester asszony bemutatott. Két nap alatt ezt nem lehet rendbe tenni, ezt felelőtlen költségvetési eljárásnak tartom” - fogalmazott Meggyes Tamás.
Tétényi Éva arra kérte a volt polgármestert, mutassa be, hogy amikor 2010-ben 22 milliárd forint volt a költségvetés főösszege, azt milyen bevételi forrásokból fedezték, egyúttal felszólította a Fidesz-frakció tagjait, hogy nyújtsanak be módosító indítványokat.
„Vagy felvállalják, hogy ez egy papíron létező egyensúly, vagy vállalják fel, hogy nem tudnak nullás költségvetést készíteni” - jelentette ki a polgármester.
Ezt követően a volt és a jelenlegi polgármester között személyeskedő vita alakult ki annak az időszaknak a megítéléséről, amikor Meggyes Tamás szakértőként alkalmazta Tétényi Évát.
„2010 júniusáig Ön minden álmomat támogatta, és pénzt is kapott érte” - mondta a volt polgármester.
Az emelt hangú szóváltás kiterjedt a felek volt és jelenlegi hozzátartozóira, majd Meggyes Tamás „Szégyelljétek magatokat!” felkiáltással elhagyta a termet.
Steindl Balázs (Fidesz-KDNP), a pénzügyi bizottság elnöke közölte, a bizottság csütörtök reggel összeül és délután a testület elé terjeszti a költségvetés módosítását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .