Hírek
2019. December 19. 08:52, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Meghosszabbítják a szállodákat átverő nő letartóztatását
Fiával együtt wellnessezett jó pár szállodában, köztük egy esztergomi hotelben is, majd végül mindenhonnan fizetés nélkül távozott. A nő letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta az esztergomi ügyészség.
A nő január és május között internetes úton, különböző e-mail címekről országszerte rendszeresen foglalt szállásokat, majd a szálláshelyeken minden esetben álnevet, valótlan lakcímeket és valótlan elérhetőségeket használva jelentkezett be, a szállásadókat, illetőleg a szállásadó alkalmazottait megtévesztve fizetési szándék nélkül vette igénybe a szálláshelyek szolgáltatásait, majd a szállásokról fizetés nélkül távozott. Az elkövető minden egyes szobafoglalásnál a bejelentő lapokat hamis adatokkal kitöltötte és azokat aláírta, ezáltal hamis magánokiratokat használt fel – közölte az ügyészség.
A csaló nő több százezer forintot nem fizetett ki jó pár szállodának országszerte, köztük egy esztergomi hotelnek sem, melynek több mint 157 ezer forint kár okozott.
A gyanúsított az ügyvédjén keresztül megüzente a hatóságoknak, hogy az eljárásban nem kíván részt venni, őt a nyomozó hatóság elfogatóparancs alapján fogta el akkor, amikor egy balatonfüredi szállodában próbált, szintén hamis adatokkal szállást foglalni.
Az Esztergomi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró 2019. december 4-ig egy hónapra rendelte el a nő letartóztatását, mert megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, illetve újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, továbbá a gyanúsított az egyik bűncselekmény miatti gyanúsítotti kihallgatását követően követett el újabb bűncselekményt.
Az ügyészség most indítványt tett arra, hogy a nyomozási bíró a gyanúsított letartóztatását három hónappal hosszabbítsa meg, mert az ügyészség álláspontja szerint a kényszerintézkedés feltételei változatlanul fennállnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
