Városlista
2024. április 23, kedd - Béla

Hírek

2017. November 27. 15:33, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Megjelent a kiírás a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának felújítására

Megjelent a kiírás a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának felújítására

Megjelent a Soroksár és Kelebia közötti, 152 kilométer hosszú vasútvonalra vonatkozó tervezés-kivitelezés beszerzési eljárás részvételi felhívása a MÁV honlapján, és a hirdetményt feladták az unió Hivatalos Lapjában

- tájékoztatta a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a vasútvonal fejlesztése a 160 kilométer/óra sebesség és az új második vágány eredményeképpen a menetidő jelentős csökkenését és az áruszállítási kapacitás bővülését teszi lehetővé a legkorszerűbb biztonsági feltételek mellett.

A hirdetményt ajánlatkérőként a MÁV Zrt. nevében eljáró Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. adta fel. A részvételi felhívás a gazdasági szereplőknek nyitott, kétszakaszos, tárgyalásos beszerzési eljárást jelöl meg, az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód és a versenysemlegesség biztosításával - közölték.

A tenderben szereplő műszakilag elvárt cél a 160 kilométer/óra működési sebesség, a jelenlegi vasúti pálya teljes átépítése és a második vágány megépítése, a kölcsönös átjárhatóság érdekében egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszer és elektronikus biztosítóberendezés. Az állomásokon a tehervonati fogadóvágányok 750 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesznek alkalmasak. A peronok magassága a sínkorona felett plusz 55 centiméter lesz, amely minden utas számára biztosítja az akadálymentes be- és kiszállást.

Budapest és Belgrád között jelenleg mintegy nyolc óra a vasúti menetidő, ez a két főváros között 3,5 órára csökken. Belföldön a távolsági személyszállító vonatok egy órával rövidebb idő alatt teszik majd meg a hazai szakaszt, és az elővárosi utasok Kunszentmiklós-Tass és a főváros között is jelentős menetidő-csökkenésre számíthatnak.

A beszerzési eljárás lefolytatása a következő egy évben várható, kezdve az első, részvételi szakasszal, a jelentkező gazdasági szereplők jogi, pénzügyi és műszaki alkalmasságának vizsgálatával.

Ezt követi a tárgyalásos, ajánlattételi szakasz, az ajánlatkérő és ajánlattevők közötti tárgyalásokkal a legjobb feltételek elérése érdekében oly módon, hogy a magas minőség, a határidők pontos betartása és a beruházás költséghatékonysága egyaránt biztosítható legyen - hangsúlyozta a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. a közleményben.

Az eljárás a végső ajánlattétellel és a szerződéskötéssel zárul. Ezután kezdődhetnek el a várhatóan két évig tartó tervezési és engedélyeztetési folyamatok, majd végül a kivitelezés, amely a jelenlegi tervek szerint mintegy három évet vesz igénybe.

A nyertes vállalkozó tevékenységénél elvárás, hogy a korszerűsítés során az Európai Unióban és a Magyarországon hatályos műszaki előírásoknak kell érvényesülniük. A projektben alkalmazott gépeknek, berendezéseknek és anyagoknak az Európai Unió műszaki előírásainak meg kell felelniük és erről tanúsítvánnyal kell rendelkezniük.

A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal 135 éves, az utolsó felújítása az 1960-as években történt. A 100 kilométer/óra sebességnek megfelelő paraméterek szerint épült, de jelenleg Soroksár és Kelebia között csak 80 kilométer/órával lehet közlekedni, valamint a biztonság érdekében, a pálya leromlott állapota miatt sebességkorlátozások is érvényben vannak mintegy 14 kilométer hosszban.

A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015-ben, Szucsouban kötött egyezményt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 23. 12:07, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: újabb légijárat indul nyártól Magyarország és Kína között

Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, idén nyártól már egy hatodik kínai nagyváros, Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről

2024. Április 23. 12:03, kedd | Belföld

Varga Mihály: az IMF is megerősítette, a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára

Az Európai Bizottság után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is megerősítette: a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre az uniós rangsor élmezőnyében lehet

2024. Április 23. 06:54, kedd | Belföld

Faültetési napot hirdet a 10 millió Fa civil szervezet

Április 22-e, a Föld napja alkalmából Nemzeti Faültetési Napot hirdet a 10 millió Fa civil szervezet országos közössége.