Hírek
2019. Augusztus 01. 11:58, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok
Meglepő hasonlóság! Az inkák másolták a rómaiakat?
Bár az Inka és a Római Birodalmat egy évezred választja el, a két világ mégsem annyira idegen egymástól, mint amilyennek elsőre tűnik.
Rejtélyes módon, a dél-amerikai kontinensen úgy alakulhatott ki egy rómaihoz az alapjaiban kísértetiesen hasonlító civilizáció, hogy az a világtól teljesen elzárva fejlődött. Míg a rómaiak sok mindent tanultak a görög, egyiptomi, főníciai és más kultúráktól, az inkáknak fogalmuk sem lehetett arról, mi történik a világ más részeiben. Mégis „leutánozták” ugyanazt. Az Inkák Aranya Kiállítás összeszedte, hogy melyek azok a különös egybeesések, amelyek összekötik az egymástól térben és időben is oly’ messze fekvő birodalmakat.
A mondák szerint mindkét birodalmat egy-egy testvérpár alapította. Az inkák a félig ember, félig állat Ayar testvérektől eredeztették magukat, a római mitológia Romulusra és Remusra vezeti vissza kezdeteket.
A két letűnt világ többistenhívő volt, a vallás középpontjában a természeti istenségek magasztalása állt. Az inkák főként a Naphoz, a Holdhoz és a csillagokhoz fohászkodtak, a rómaiak többek között a szél, a tűz és a sötétség isteneihez.

Mindkét kultúrában nagy szerep jutott a házi isteneknek, a papságnak, a templomoknak, az áldozatoknak, a vallási adónak. Sőt, az adóknak úgy egyáltalán.
Bár a halottakkal másként bántak, a vezérelv ugyanaz volt. A rómaiak elégették elhunyt szeretteik testét, az inkák pedig gyakran magukkal vitték az ősök mumifikált testét a családi étkezésekre, valamint az otthonukban úgy helyezték el a testeket, hogy azok figyelhessék az utódokat. Az inkák és a rómaiak nagyon tisztelték az őseiket és hittek benne, hogy a túlvilágról az elhunytak figyelik az életben maradtakat.
Az Inkák Aranya Kiállítás a belvárosi Komplexben nemcsak a letűnt birodalom páratlan értékű kincseit mutatja be, hanem bevezet az inkák titkokkal teli belső világába is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 13. 07:43, kedd | Belföld
Februárban dupla nyugdíj érkezik, és jön a 14. havi nyugdíj első részlete is
Február különösen erős hónap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen dupla nyugdíj érkezik, megérkezik a rendes és a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is
2026. Január 13. 07:32, kedd | Belföld
2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma meghaladta a 20 milliót
2026. Január 13. 07:24, kedd | Belföld
Hideg idő - A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet:
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
