Hírek
2013. Március 14. 10:14, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
'Megnyugodott a forint, a tőzsdéken még mindig nincs nagy élet'
Martonyi János szavai megnyugtatták a forintot, az euróval szembeni jegyzés 305 forint alá jött vissza. A külügyminiszter ugyanis világossá tette, hogy a kormánynak nem érdeke a forint gyengülése. Mint mondta, nehéz megjelölni a forint árfolyamának legjobb szintjét, de nincs olyan szándékuk, amely azt célozná, hogy a forint gyenge legyen. Egyben közölte, ez azért sem lehet cél, mert a gyenge forint emelné a devizában felvett lakossági és állami adósságállomány szintjét.
Majd megszólalt a magyar jegybank új alelnöke is. Balog Ádám szerint nincs ok arra, hogy a jegybank változtasson a kamatcsökkentések eddigi óvatos jellegén.A Dow Jones hírügynökségnek adott nyilatkozatban azt is leszögezte, a forint árfolyamának ingadozásai 'nemkívánatosak', és az elmúlt időszakban tapasztalt változásokat nem indokolják a gazdaság fundamentumai. Balog Ádám jelezte azt is, hogy a jegybanknak nincs árfolyamcélja, csak a forint árfolyam inflációra gyakorolt hatását veszik figyelembe.
Közben utoljára több mint 16 éve 1996-ban fordult elő, hogy az amerikai Dow Jones index 9 napi töretlenül emelkedjen, nos tegnap ez is megtörtént. Bár csak minimálisan, de erősödött a New York-i tőzsde ipari indexe. A részvénypiacokat a vártnál jobb amerikai adat végül mentette, bár az erősödés korántsem volt annyira karakteres, mint maga a beszámoló, amely szerint öt havi csúcson van a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban annak ellenére, hogy januárban sokakat érzékenyen érintő adóemelések léptek életbe. Tovább erősödött a dollár, az EUR/USD 1,30 alatt kezdi a napot és nem gyengült egyelőre tovább a japán jen sem. Ma reggel is kicsi és határozatlan mozgások vannak a piacokon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 17:00, péntek | Belföld
Orbán Viktor: ha lesz olcsó energia, akkor talpon marad az európai autóipar
2026. Február 27. 16:00, péntek | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: újabb intézkedések erősítik a kritikus infrastruktúra védelmét
2026. Február 27. 13:12, péntek | Belföld
Orbán Viktor szerint megtámadták Magyarországot
Magyarországot megtámadták, "olajblokád" alá vették - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2026. Február 27. 12:00, péntek | Belföld
NGM-helyettes államtitkár: a reptéri fejlesztések célja, hogy Magyarország a régió légiközlekedési központjává váljon
A reptéri fejlesztések célja, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a régió utasforgalmi és teherszállítási csomópontjává váljon

