Hírek
2012. Január 16. 13:31, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Megugrottak a Start-számlák - tíz százalékos kamattal is hízhat a babakötvény
Tavaly már majdnem minden második újszülöttnek nyitottak Start-számlát – derül ki a Magyar Államkincstár adataiból,amelyről azenpenzem.hu számol be.
A növekedés aligha független attól, hogy a kamatok emelkedése a majdani pályakezdést is nagyban segítheti majd.
Kizárólag 2011-nek köszönhetően az életkezdési támogatás bevezetése óta születetteknek már közel harmada (ez körülbelül 330 ezer babát jelent) rendelkezik Start-számlával. Csak tavaly mintegy kétmilliárd forintot helyeztek pluszban el ezekre. Fejlődésre még mindig lenne tér, hiszen míg a kincstár ez idő alatt 60 milliárdot, a szülők 15 milliárdot fizettek.
Tavaly október óta nagyot változott a kamatkörnyezet, amit a babák számára gyűjtött pénz elhelyezésére szolgáló Start-számlák esetében nem minden bank követett. Változatlanul ugyanazt a feltételt kínálja ma is a K&H, a Volksbank és az UniCredit is. A Start hozama igen erősen szóródik – 4,5 százaléktól 10 százalékig. Az UniCredit egyébként azzal, hogy nem változtatott, csak korábbi nagyon jó helyezését vesztette el, az itt alkalmazott hét százalékos kamat még mindig a mezőny felső részén tartja a bankot. Különösen azért, mert itt negyedévente írják jóvá a kamatot (a kamat tehát már az adott évben kamatozik, szemben az éves periódust alkalmazók gyakorlatával).
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.