Hírek
2014. Szeptember 10. 10:37, szerda |
Helyi
Forrás: Szent János-kúti Alapítvány
Megújuló stációk és kápolnák - közlemény
A városrész stációinak és kápolnáinak felújításához, környezetük rendezéséhez keres támogatókat a Búbánatvölgy, Szamárhegy, Szent János-Kút Alapítvány.
Az alapítvány vezetését nemrég az alapítótól, Eck Alajostól átvevő Sasvári Viktor elmondta: Búbánatvölgy, Szamárhegy, Szent János-Kút térségében több, az elmúlt években erősen leromlott állapotú, felújításra, gondozásra szoruló és kápolna található. Az alapítványt évekkel korábban éppen e célból hozták létre, és kezdeményezésükre valósult meg éppen három éve a Szentjános-kúti kápolna felújítása. Az alapítványhoz akkor a plébánia mellett több helyi vállalkozás és civilek csatlakoztak, a megújult kápolnánál Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergomi érsek celebrált szentmisét.
Az alapítvány új vezetője, Sasvári Viktor elmondta, feltett szándékuk a településrészen található stációk és kápolnák felújítása, folytatni, kiteljesíteni szeretné az alapítvány munkáját. Ehhez keres minden segítőkész, az alapítvány céljaival egyetértőt, akik bármilyen formában történő támogatásukkal tenni akarnak és tudnak azért, hogy Búbánatvölgy, Szamárhegy, Szent János-Kút térségében található kegyhelyek méltó gondoskodásban részesüljenek.
A támogatók, segítők jelentkezését a 2es.korzet@gmail.com, vagy a 06 30/360-0003-as telefonszámon várják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
