Hírek
2017. Október 04. 17:00, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/ugyeszseg.hu
Megyénkben van, ahol a diáklány vonalzóval üti a tanárt
A tanár rászólt a diáklányokra, hogy figyeljenek órán és tegyék el a cigarettapapírt és a dohányt… Válaszul az egyik lány nyakon vágta egy vonalzóval. Bíróság elé állították a fiatalt.
A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban, az elkövetéstől számított egy hónapon belül, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt bíróság elé állította a 17 éves lányt.
A pedagógus az egyik tatabányai iskolában szeptember 5-én informatika órát tartott a lány osztályának. A fiatalkorú elkövető az órán a padtársával beszélgetett, illetve dohányt és cigaretta papírt vett elő azért, hogy cigarettát töltsön. A tanár hiába szólt rá, hogy hagyja abba, a lány nem hallgatott rá, ezért a sértett két figyelmeztetést követően a cigarettát, illetve dohányt el akarta venni. Ekkor a tanuló felugrott, kiabálni kezdett, majd egy alkalommal, a műanyag vonalzóval nyakon ütötte a tanárt.
A sértett a jogszabályok szerint közfeladatot ellátó személynek minősül.
A Tatabányai Járásbíróság a fiatalkorúval szemben az ügyészi indítvánnyal egyezően felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki, elrendelte a pártfogó felügyeletét, és magatartási szabályként azt is előírta, hogy fejezze be a tanulmányait. Az ítélet jogerős.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
2025. Október 02. 11:19, csütörtök | Helyi
Idén először mentor-rezidens párosok is indulhatnak a Richter Érdemérem Díj háziorvosi pályázatán
2025. Szeptember 30. 21:34, kedd | Helyi
Richter TETT Természettudományos Nap Dorogon
A Richter TETT Természettudományos Nap szeptember 25-én Dorogra is eljutott, melynek keretében közel 200 tanuló tíz turnusban vett részt programokon a művelődési házban.
