Hírek
2018. Augusztus 31. 11:59, péntek |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Milliókat csalt ki az esztergomi pár egy férfitől – A nő magát is felkínálta
Különféle indokokkal közel két és fél millió forintot szedett el a 60 éves férfitól az esztergomi pár. A nő felkínálta magát, hogy szívesen együtt él a sértettel.
Egy kocsivásárlás kapcsán találkozott a 60 éves, elvált, egyedül élő, pszichés problémákkal is küzdő kazinbarcikai férfi az esztergomi csalókkal.
A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint a csalók súlyos tartozásokat halmoztak közműdíjak terén. Az autójukat 360 ezer forintért árulták, az idős férfi pedig 550 ezer forinttal érkezett Esztergomba, hogy megvegye a kocsit.
A két csaló azonban megtudta, hogy a férfi egyedülálló, és hogy milyen életet él, így roma nyelven megbeszélték előtte az adás-vétel közben, hogy hasznot húznak belőle.
A nő felkínálta magát az idős férfinak, hogy szívesen együtt él vele, segíti őt, sőt még hozzá is megy. Miközben alapvetően a nő a társával élettársi kapcsolatban élt három közös gyerekükkel.
A kazinbarcikai férfi elfogadta az ajánlatot, majd ezt követően a két csaló végül különféle indokokkal közel két és fél millió forintot csalt ki tőle készpénz és különböző ingóságok formájában.
A büntetőeljárásuk részeként ebből 78 ezer forintot fizettek vissza, ügyükben pedig szeptember 3-án várható döntés az Esztergomi Járásbíróságon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
