Hírek
2013. Február 18. 13:27, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
MSZP: sem a gazdaság, sem a demokrácia állapota nem ad okot a nemzetközi sajtónak a kormány dicséretére
Az MSZP szóvivője szerint sem a gazdaság, sem a demokrácia állapota nem ad okot a nemzetközi sajtónak az Orbán-kormány dicséretére, ezért tavaly 1600 idegen nyelvű cikkből mindössze hat volt kedvező a kormányra nézve.
Török Zsolt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, "ezért kár volt négymilliárd forintot a Friends of Hungary-re, és további súlyos százmilliókat országimázs-közvetítő ügynökökre költeni". Mivel csak a hírek három ezrelékét sikerül kedvezővé "varázsolni", nem a sajtóval, hanem a politikával van a baj - vélekedett.
Azt írta, Kumin Ferenc "sem érzékeli már a valóságot, és maga is elhiszi, amit az Orbán-kormány hamis sikerpropagandája harsog". A nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár a Fidesz gazdasági kudarcáról szóló külföldi tudósításokat a "kedvező változásokról" szóló beszámolóknak, a növekvő antiszemitizmust bemutató cikkeket pedig a virágzó kulturális életről szóló hírekként értelmezi - tette hozzá Török Zsolt, aki szerint "a győzelmi jelentésnek szánt nyilvánvaló hazudozás, a sikertelenséget és a káoszt leplezni hivatott pártállami sajtópropaganda" sem a magyarországi, sem a külföldi megítélésen nem segít.
Kumin Ferenc múlt szerdán úgy nyilatkozott, az elmúlt időben javult Magyarország megítélése a világsajtóban, és nem csökkent az érdeklődés az ország iránt, ma már a külföldi médiumok inkább arra kíváncsiak, hogyan ért el az ország kedvező változásokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
Portfolio.hu: Brüsszel kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak
Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős
2026. Február 24. 10:26, kedd | Belföld
Holnap éjfélig még benyújtható a katabevallás
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Belföld
Választás 2026 - Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának
Amíg nem jön az olaj a Barátság kőolajvezetéken, addig nincs pénz Ukrajnának

