Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2019. Április 08. 06:33, hétfő | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/Fotó: facebook.com/RomanekEtelka

Nagy sikert aratott az esztergomi Szenior Akadémia

Nagy sikert aratott az esztergomi Szenior Akadémia

Nagy sikert aratott a Szenior Akadémia első féléve Esztergomban, mely elsőként indult el a megyében február 22-én – közölte Romanek Etelka polgármester közösségi oldalán.

A hat előadáson 116 érdeklődő jelent meg a város és vonzáskörzete településeiből, köztük Párkányból, Tokodról, Sárisápról, Nyergesújfaluról, Bajnáról és Epölről) – tette hozzá.

Az esztergomi önkormányzat és a Milton Friedman Egyetem által közösen szervezett, ingyenes program az idősek életszeretetét, az aktivitásuk erősítését szolgálja. A hat előadáson szó esett a tanulás hasznosságáról a mozgás és a tánc szerepéről, az orvos-beteg kommunikációról, az időskori átverési kísérletekről, a gyógytorna és az esésmegelőzés szükségességéről.

A polgármester 46 résztvevőnek oklevelet is átadott a képzés elvégzéséről.

Az oklevelek átadásakor Romanek Etelka elmondta, hogy a szép számban megjelentek maguk voltak igazolásai annak, hogy a Szenior Akadémiának meg kellett valósulnia, hiszen előadásról előadásra eljöttek az idősek.

„Ez a program létjogosultságát és folytatásra érdemes voltát jelenti. A záróelőadásban elhangzott, hogy nagyon sok függőségnek az az oka, hogy egyedül érzi magát az ember. Úgy gondolom, hogy ez az esztergomi szenior társaság már egy – szerető befogadó – közösséggé alakult, élményekkel és közös tapasztalatokkal. Arra bíztatom az időseket, hogy a jövőben minél több olyan rendezvényen, programon vegyenek részt, ami újabb közösséget is tud létrehozni” – hangsúlyozta a polgármester.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést