Hírek
2018. Május 09. 07:30, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Négy hónapja megállt a kgfb-díjak emelkedése
Az idei év első negyedévében a személyautókra kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 37 800 forint volt a Netrisk.hu adatai szerint, szemben a tavalyi hasonló időszakban mért 34 200 forinttal.
A díjszint január közepe óta érdemben nem változott - közölte a portál az MTI-vel.
A portál közleménye szerint az összes kgfb-kötésnek idén már mintegy háromnegyedét teszik ki az évközi szerződések, melyek 73 százalékát öt biztosító, a K&H, az Union, az Aegon, az Uniqa és a Köbe szerezte meg. Közülük a K&H és az Union a tavaly év végi kampányban is az élen szerepelt, a másik három főként az évközi időszakra koncentrál.
Évközben az ügyfelek alapvetően két okból kötnek kgfb-szerződést: vagy a jármű tulajdonjogának megszerzésekor (ezt nevezik azonnali kötésnek), vagy a már meglévő szerződés évfordulója miatt. Míg az összes szerződés 61 százalékát kitevő azonnali kötések átlagosan 43 300 forinton születtek, a 39 százalékot adó évfordulós kötések esetében átlagosan 29 200 forintért szerződtek az autósok.
A közlemény idézi Sebestyén Lászlót, a Netrisk.hu vezérigazgatóját, aki elmondta: "már évek óta tart a díjkorrekció a kötelező biztosítások piacán, ahol a növekvő gépjárműforgalom miatt a biztosítóknak egyre több baleseti kárt kell rendezniük. Ezen belül is különösen a személyi sérülésekhez kapcsolódó kártérítések átlagos összege ugrott meg az elmúlt időszakban." A szakember szerint egyelőre a hazai kgfb-díjak még régiós összehasonlításban is a legolcsóbbak között szerepelnek.
Közölték: az éves díjak emelkedése is szerepet játszhat abban, hogy a tavalyi 22 százalék helyett idén az autósok 33 százaléka választotta a negyedéves díjfizetést. Az egyösszegű befizetésre továbbra is kedvezmény jár, ezért az év közben szerződők 60 százaléka emellett a fizetés mellett dönt.
Bár korábban a befizetés első számú igazolása volt a sárga csekk feladóvevénye, mára az autósok többsége már elszokott ettől a fizetési módtól, amelyet az első negyedévben 45 százalékuk használt. A szerződők 55 százaléka átutalással, illetve bankkártyájáról vagy inkasszóval rendezi a kötelező díját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 15:00, vasárnap | Belföld
Elstartolt Sármellékről az első antalyai charterjárat
A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását
