A Suzukinál nagyon komoly gyakorlatuk van a városi kisautók gyártásában, nem véletlen, hogy a világ nagy gyártói közül hol ez, hol az jelentkezik be hozzájuk egy kis know-how-ért, most éppen a Toyota. Arra is gyorsan rájöttek a japánok, hogy márpedig egy egységnyi téren a kockánál nincs jobban kihasználható forma, erre a Wagon R mellett az előző Ignis volt talán a legszembetűnőbb példa.

Igen ám, de közben a vásárlói igények is nőttek, és a megbízhatóság/praktikum duó önmagában már kevés lett volna, ezért szükség volt egy újabb csavarra ahhoz, hogy az új Ignis sikeres legyen. A Suzuki formatervezésénél mindig izgulunk, hogy sikerül-e az európai szemnek vonzót összerakni, olyat, ami a globális piacon is megállja a helyét. A „vasaló” Swiftnél ez olyannyira összejött, hogy gyakorlatilg így 15 év után is csak finomítgatnak rajta, az új Vitarával pedig még talán ezt is felülmúlták. Az S-Cross azonban még így a frissítés után sem feltétlenül a külsejével adja el magát. Az Ignis valahová középre érkezett, de persze ez ízlés kérdése: nekem nagyon bejön a vagány kiállása, a kicsit talán túlzó és feltűnő részletekkel.
Az biztos, hogy összekeverni sem másik Suzuki modellel, sem bármilyen más autóval nem fogja senki, kifejezetten karakteres a forma, ami ügyesen leplezi a már említett kocka-alapot.

Szemből és hátulról egyaránt a szándékosan túlméretezett lámpatestek uralják az autót míg oldalról a C-oszlopon kialakított légbeömlő rács utánzat visz a formatervbe némi rock and rollt – ez a rácsos motívum egyébként szépen visszaköszön az utastérben is.

Ami a belsőt illeti, itt is vegyes a kép: a központi kijelző mellé kapunk egy a mai kor szokása szerint középre biggyesztett szép nagy tabletet, nagy kár, hogy ez továbbra sem kommunikál a központi kijelzővel. A rádió, a csatlakoztatott telefon és a navigáció fut rajta – és ennyi, innen semmilyen egyéb funkciót nem fogunk tudni állítani az autóban, utóbbira – mondhatni: klasszikus módon – a sofőr előtti kijelzőn van lehetőségünk.

A középkonzol tabletszerűsége ráadásul eltereli a figyelmet az alatta meglapuló szellőzést szabályozó konzolról, ami a maga nemében nem egy átlagos darab, kicsit emlékeztetve a Mini évekkel korábbi egységére.

Hely viszont meglepően sok van az autóban, persze csak kisautókhoz viszonyítva, ráadásul ezúttal a csomagtér sem vall szégyent, ami pedig sokáig a gyenge pontja volt a Suzukiknak. Utóbbi elsősorban annak köszönhető, hogy a hátsó üléssor sínen csúszik, ráadásul mind az utastérből, mind a csomagtér felől állítható, így meglepően nagy dolgok is beférnek az autóba, természetesen a második sor kárára.

Az autóban a 1,2-es Dualjet benzines motor dolgozott, ami minden túlzás nélkül tökéletes választás az Ignishez: városban kellőképpen fürge, autópályán pedig az elvileg megengedett sebességet szépen tartja – tartalék azonban itt már nincs benne. Cserében viszont olyan fogyasztással kárpótol, ami több mint tisztességes: simán 5 liter körül lehet vele közlekedni, komolyabb odafigyelés nélkül. Tankolni így is sokszor fogunk megállni, a tank mindössze 35 literes – a jó oldala, hogy egy „tízesből” simán megtankoltam mindig az autót a több mint ezer kilométeres tesztúton.

Az Ingishez egyébként elérhető a Suzuki AllGrip névre keresztelt összkerékhajtása is, amivel síkos utakon, télidőben is jó partner a kisautó, tesztautónkban azonban egy másik különlegességet volt alkalmunk kipróbálni.

Az AGS nevű robotizált váltó sokakat megoszt, pedig egy kis összeszokás után nagyon kellemes társ a városi közlekedésben. Nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy a hiper modern duplakuplungos automatákhoz viszonyítjuk: ez a váltó a kuplungolástól kíméli meg az embert, aki sokat araszol dugókban, az pontosan tudja, milyen sokat jelenthet ez. Képes persze automataként váltani, ilyenkor azonban nagyokat „bólint” minden váltásnál. Ha azonban átkapcsoljuk kézi üzemmódra, és magunk váltunk, úgy, hogy közben felengedjük a gázt – ahogy manuális váltónál is – egészen más karakterisztikája lesz, és gyorsabb is a váltás vele, mint egy manuális szerkezettel.

Mindennapi nagyvárosi araszolás esetében megéri a felárát, ami egyébként nem kevés: az Ignis alapáron 3,2 millió forintba kerül, a GL+ kivitel manuális váltóval 3,6 millió forint. A robotizált váltó csak GLX változathoz jár, ami most kedvezményesen 4,4 millió forintból vihető haza, viszont ugyanilyen felszereltséggel, de manuális váltóval és összkerékhajtással mindössze százezer forinttal kerül enné többe.

Bármelyiket választjuk is, az Ignis hozza a Suzuki minőséget és a városi autók terén évtizedek alatt összegyűjtött tapasztalatot, a szerintünk vagány formavilágával, szabadidő-autós kiállásával érdemes közelebbről szemügyre vennie annak, aki ebben a kategóriában gondolkodik.

Már csak azért is, mert bár már nem Esztergomban készül, de attól még valahol a „mi” autónk.