Hírek
2013. Január 27. 08:54, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Nem fogadott el új pártstratégiát az LMP

Az LMP kongresszusa nem fogadott el új pártstratégiát, ezért érvényben marad a novemberben meghozott döntés, amely elutasítja az együttműködést az Együtt 2014 választói mozgalommal - jelentette be a párt két szóvivője a szavazást követő szombat esti sajtótájékoztatón. Schiffer András frakcióvezető úgy látta, hogy a testület racionális, Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Platform egyik alapítója pedig úgy, hogy hibás döntést hozott.
Csiba Katalin és Heltai László szóvivők közölték, hogy a szavazás során a Párbeszéd Magyarországért Platform javaslata, amely az Együtt 2014 választói mozgalommal való együttműködésről szólt volna már az első körben kiesett. Ezt követően az Elek István és Schmuck Erzsébet által beterjesztett elképzelések versenyeztek. Az első szerint az LMP önállóan állítana listát, de emellett lehetőség lenne egyéni választókerületi megegyezésekre. A második pedig arra tett volna javaslatot, hogy a párt idei év végi kongresszusára halasszák a stratégiáról szóló döntést. Schmuck Erzsébet javaslata kapta a több szavazatot, szám szerint 86-ot, így arról tartottak egy megerősítő szavazást. Ekkor viszont már nem sikerült többséget szerezni. Az MTI információi szerint az elképzelést ekkor már csak 44-en támogatták, 63-an ellenezték 38-an pedig tartózkodtak. Így érvényben marad a tavaly novemberi határozat.
Schiffer András az egybegyűlt újságíróknak azt mondta, hogy a kongresszus racionális döntést hozott. Hozzátette, reméli, a platform tagjaival meg tudnak egyezni arról, hogy közösen képviseljék a hosszú távú stratégiai célokat.
A politikus arra utalva, hogy a platform vasárnap ülést tart, azt mondta, biztos benne, hogy annak tagjai döntésük során nem tévesztik majd szem elől azokat a célokat, amelyekért az LMP létrejött. Elég sok minden lehetséges, de az nem képzelhető el, hogy veszélybe kerüljön az LMP parlamenti képviselete - felelte arra a kérdésre, hogy lehetségesek-e kilépések. Hozzátette, az nem tartható, hogy a párt "kétfejű" legyen. A platformhoz tartozó nyolc parlamenti képviselőnek is az az érdeke, hogy kormányváltás legyen Magyarországon - szögezte le. Reményének adott hangot, hogy az LMP a következő hónapokban egységesen fel tud sorakozni egy stratégiai irány mögé.
Jávor Benedek arról beszélt, hogy a platform tagjai vasárnap találkoznak, és akkor döntik el, hogy hogyan lépnek. Hangsúlyozta, hogy habár hibásnak tartja a testület határozatát, de azt legitimnek ismerik el, ezért ezt a kérdést nincs értelme tovább vitatni.
Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes szintén azt hangoztatta, hogy meg kell tárgyalniuk a kialakult helyzetet, és el kell dönteniük, hogy tudják-e az LMP-ben folytatni a munkát. Ehhez azt fűzte hozzá, hogy az elmúlt napokban már a kilépés kérdését sem kezelték tabuként. "Egy biztos, én egy dolgot mindenképpen szeretnék elkerülni, hogy olyan elválás legyen, amelyben egymásnak további sebeket okozunk" - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.