Városlista
2025. augusztus 23, szombat - Bence

Hírek

2016. Május 09. 15:40, hétfő | Helyi
Forrás: InfoEsztergom/Koller József

Nem jutott be a döntőbe a Vitéz-sereg

Nem jutott be a döntőbe a Vitéz-sereg

Idén nem jutott be a rögbi bajnokság fináléjába az Esztergomi Vitézek csapata. A fiúk ugyanis a hétvégén idegenben kikaptak a Budapest Exiles együttesétől a döntőbe jutásért folytatott összecsapáson.

A hétvégi mérkőzésen tét a döntőbe jutás volt. Sajnos azonban nem sikerült. Az első játékrészben még versenyben voltak a Vitézek, hiszen a 23. Heckel megszerezte a vezetést, majd még több lehetőség is adódott az esztergomiak előtt. Ezek azonban kimaradtak, és ami ilyenkor szokott bekövetkezni: egy átadást elcsíptek a hazaiak és egalizálták a vendégelőnyt. Sőt a 36. percben belőtt büntetővel átvették a vezetést a fővárosiak.

A második félidő változatos játékkal folytatódott. A játékvezető azonban főszereplővé lépett elő, sorozatosan téves ítéletekkel sújtotta ugyanis a Vitézeket. A megítélt büntetőket pedig kihasználták a hazaiak.

A játékrész 20. perctől iszonyatos zivatarban folyt a játék, ami ugyan erősítette a vendégek, de az egyre durvábban védekező Exiles bírói segítséggel megakadályozták a Vitézek újabb célszerzési lehetőséget. Sőt az utolsó percben a megzavarodott bíró teljesen érthetetlenül kiállította Koller Zoltánt és Jámbor Attilát. Ez pedig azt jelenti, hogy a Vitézek hosszú idő után nem szólhatnak bele az aranyérem sorsába.

Az extra Liga döntőt így a Kecskemét játssza az Exiles csapatával. A Vitézek a bronzéremért
lépnek pályára a Szeged csapata ellenében. A mérkőzésekre Kecskemét biztosítja a helyszint május 28-án.

EXTRA- LIGA 2016 05 07.

BP EXILES-ESZTERGOMI VITÉZEK RAFC 27.:7(8:7)
Kispest:Önk pálya:100 néző.Vezette.Böröndi Tamás.
Vitézek: Heckel, Hock, Német, Ágotai, Berbesi, Jámbor, Gyurcsik, Koller, Raul, Suiogan, Stigmajer, Gyurcsik A, Remsik, Volentér, ifj Suiogan.
Csere: Csákvári, Biró, Szakály, Jimenez, Kiss I, Kiss K, Sovány.
Célok: Heckel 5, Suiogan 2.
Edző: Suiogan Károly.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi

KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK

A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi

Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa

Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.

2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi

Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele