Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2013. Szeptember 27. 07:44, péntek | Helyi
Forrás: lvp/MTI

Nem vett részt a testületi ülésen a Fidesz-KDNP-frakció többsége

Nem vett részt a testületi ülésen a Fidesz-KDNP-frakció többsége

Nem jelent meg az esztergomi képviselő-testület csütörtöki ülésén a Fidesz-KDNP-frakció többsége, a Jobbik és a volt LMP-s képviselő sem, ezért Tétényi Éva polgármester határozatképtelennek nyilvánította az ülést.

A polgármester a tervezett kezdési időpont után azt kérte a tíztagú, a többséget adó frakciótól, hogy jelen lévő három képviselőjük mellé még ketten jelenjenek meg a határozatképességhez, majd Tétényi Éva kitért arra, hogy a hét elején a Fidesz új városi elnöke, György Róbert közölte: a következő ciklusban a jelenlegi képviselők közül senkit nem kívánnak indítani, és az új képviselőket a tagság közül, a Fidesz választókerületi elnökének egyetértésével választják ki.

A felhívásra fél órán belül Steindl Balázs frakcióvezető érkezett meg, és azt mondta, nem tud további érkezőkről.

Meggyes Tamás volt fideszes polgármester, aki nem vett részt az ülésen, az MTI-nek elmondta, nem érzi igazságosnak a Fidesz városi elnökének azt a döntését, hogy a tíztagú frakcióból a következő választásokon senkit nem indítanak.

Ez kollektív büntetés. Azt mondani, hogy tíz emberből mind a tíz hibás, azt jelenti, hogy a Fidesz alkalmatlan" - jelentette ki. Hozzátette, hogy „a frakcióból több ember van, aki áldozatos munkát végzett, és békét csak úgy lehet kötni, ha elismerjük azok munkáját, akik ezekben a nehéz években áldozatokat hoztak”.

Mindezt az országgyűlési képviselő az RTVE Háttér című műsorában is kifejtette csütörtökön.

György Róbert, a Fidesz városi elnöke és Steindl Balázs frakcióvezető az MTI-hez eljutatott közleményükben hangsúlyozták, hogy az ülésen a jobbikos és a volt LMP-s, jelenleg független képviselő sem vett részt, azon túl, hogy magánjellegű elfoglaltsága miatt a Fidesz-KDNP-frakció több tagja sem tudott megjelenni, tehát a határozatképesség nem egyedül a Fidesz-KDNP-frakción múlott. Az ülést követően pedig közleményben fejtették ki, hogy nem látták biztosítva a megfelelő munkakörülményeket, valamint hangsúlyozták az ellenzék a zavarkeltésért dolgozik, a Fidesz a városért.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi

Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen

A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.

2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi

Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa

Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.

2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi

Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele

2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi

A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt

Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .