Hírek
2017. Február 08. 12:57, szerda |
Helyi
Forrás: közlemény
Nem zár be a Strandkert

Pontatlan, a lakosság megtévesztésére alkalmas hír jelent meg az egyik esztergomi internetes portálon, amely azt állította, hogy bezár a Strandkert. Ez azonban nem igaz! - az önkormányzat közleménye:
A történet előzménye, hogy 2017. január 19-i ülésén Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy nem kívánja a Szent István Strandfürdő területén lévő Strandbüfé működésére szolgáló ingatlanrészt újabb öt évre bérbe adni, tekintettel arra, hogy a „Városok városa program A) Belváros revitalizációja”, valamint a modern belváros közös fejlesztésének koncepcióterve érinti. A jelenlegi bérlő - akinek 2017. március 18-án jár le a bérleti szerződése - már 2015-ben jelezte, hogy a hosszútávú bérlemény reményében beruházást kíván eszközölni, ami nemcsak sürgős állagmegóvást, de komoly fejlesztéseket és profil bővítést is tartalmaz.
Mint mindig az Önkormányzat most is korrekt módon kívánt eljárni, figyelembe véve a bérlő érdekeit is. Ezért nem áll módjában meghatározott, hosszútávú, 5 éves, szerződést kötni.
Ellenben örömmel tájékoztatjuk a lakosságot, megcáfolva ezzel a hír valótlanságát, hogy a városfejlesztési célok figyelembe vételével, szándékunkban áll a rövid távú üzemeltetés.
Célunk, hogy a strand látogatóit és a Kis-Duna sétány felől betérő vendégeket egyaránt kiszolgálhassa a Strandkert.
Esztergom Város Önkormányzata
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.