Hírek
2020. Július 31. 05:00, péntek |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Nyolcadik helyen megyénk horgászai az országos csapatbajnokságon
A Magyar Országos Horgász Szövetség legnagyobb versenyén, a tagszövetségek csapatainak országos bajnokságán a 19 csapat között nyolcadik helyen végzett megyénk horgászainak 8 fős csapata.
A helyszín már sok éve a Szeged melletti Maty-éri evezőspálya, ahol borítékolható a bőséges zsákmány, így igazi örömpeca jellemző a versenyre. A KEMHESZ csapatának igen erős mezőnyben kellett helyt állni, ugyanis egy-egy csapatban a négy felnőtt mellett egy-egy versenyző szerepel az U15, az U20 és U25-ös korosztályból, valamint egy női tag teszi teljessé a társaságot. A csapat jó szerepléséhez mindkét napon az összes tagnak jól kell horgászni.
Megyénk horgászainak képviselői közül kiemelkedően szerepelt a csapat női tagja, Iglódi Réka, aki az egyik legrosszabb helyen ért el jó eredményeket és idén a magyar válogatott tagja lehet, valamint a világ és magyar bajnok Csőregi Balázs és testvére Ferenc, ők mindkét versenynapon a mezőny legjobbjai közé kerültek kiegyensúlyozott teljesítményükkel.
Szöveg és fotó: KEMHESZ
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
