A kitűzött cél a sárisápi dombtetőn már 1926-ban feltárt és leírt (akkor még valószínűleg felszín fölötti falakkal álló) ókeresztényként definiált sírkápolna hitelesítő feltárása és környezetének pontos meghatározása volt, ám a kápolnától alig ötven méterre egy annál másfél-két évszázaddal korábbi temetkezési emlékre, egy császárkori kelta őslakossághoz köthető kocsisírra bukkantak a terület talajradaros, magnetométeres átvizsgálása során.

Magyarország területéről csaknem harminc római kori kocsit tartalmazó temetkezés ismert, bár csupán kisebb részüket tárták fel szakszerűen. Pannonia provincia korai történetében, nagyjából a második század végéig, a harmadik század elejéig (a helyi, főleg kelta elit teljes romanizálásáig) fordultak elő, elsősorban az északnyugati területeken, viszonylag kis számban, hiszen ez a fajta temetkezés költséges volta – és persze az így eltemethető előkelők korlátozott száma – miatt nyilván exkluzívnak számított. A sárisápi temetkezés teljes épségben maradt fenn, maga a kocsiszekrény és az alváz, a kerekek, a hámok, a bronz díszítések is az eredeti helyükön voltak, ahogyan a kocsi elé egykor fogott négy – napjainkban meglehetősen aprónak tűnő – igásló maradványai is jól azonosíthatók voltak. Az elhunyt előkelő sírja azonban nem került elő: szokás szerint nem a kocsiban helyezték el az elhunytat, hanem az eddigi tapasztalatok szerint mintegy harminc méteres sugarú körön belül bárhol lehet – olvasható az archeologia.hu-n.