Hírek
2023. Május 30. 13:58, kedd |
Helyi
Forrás: Eurohíd Alapítvány
OLASZ ÁGNES FOTOGRÁFUS FALUSI ÉLETKÉPEI ESZTERGOMBAN

2023. június 3-án, 16:00 órakor nyitja meg Olasz Ágnes fotográfus kiállítását az Eurohíd Alapítvány, a Kapcsolatok Házában.
Olasz Ágnes fotográfus a zalai Szentliszlón él és alkot. „Vidéken felnőni olyan, mint egy nagy család tagjának lenni, ahol zajlik az élet. Gyerekkorom óta megfigyelőként szemléltem magam körül az eseményeket, érdekelt a testbeszéd, a kimondott szavak és az elfojtott gondolatok ereje.” - mondta el magáról az alkotó. A természeti táj és legfőképpen a benne élő emberek Olasz Ágnes képeinek témái. A hazánkban élő roma közösségek kultúráját, szokásait feldolgozó művek létrehozását támogató Nemzeti Kulturális Alap által kiírt pályázatnak köszönhetően, Esztergomban kerül bemutatásra A mesélő című kiállítása.
Eifert János fotója
A mesélő című kiállítás főszereplője Tóni, egy vidám roma ember, aki humorával és életszeretetével lopja be magát a képek nézőinek szívébe. Ő kalauzol el minket abba a világba, ahol Olasz Ágnes is éli mindennapjait. Az idilli falusi környezetben készült fotók mellett az ember nem tud úgy elmenni, hogy azok ne keltsenek benne valamiféle romantikus hangulatot, visszaidézve egy-egy régi emléket nagyszüleinkről, dédszüleinkről.„Ha figyelsz, látsz, érzékeny vagy a környezetedre, előbb vagy utóbb beszélni szeretnél a tapasztalásaidról. Vagy azért, mert tanulságos lehet mások számára, vagy csak azért, mert szép történeteket gyűjtesz össze mindeközben. Szeretem és tisztelem a környezetem, benne az embereket, főleg róluk szólnak a fotóim. Fontosnak tartom megmutatni mindazt, ami az embereket közelebb hozhatja egymáshoz.” - foglalta össze Olasz Ágnes munkásságáról.
A falusi roma emberek életéről szóló fotók közül már be lett mutatva egy tárlat a borsfai általános iskolában Az élet dallama címmel, ahol az ott tanuló gyermekek is nagyon fogékonyak voltak Olasz Ágnes látásmódjára. Tetszett nekik, hogy róluk és a saját környezetükről is szólnak ezek a művek. Felismertek egy-egy szereplőt, élethelyzetet, kulturális összefüggéseket fedeztek fel. Reméljük, hogy az esztergomi kiállítás is éppen olyan sikeres lesz, mint a Borsfán bemutatott, hiszen Olasz Ágnes fotói nagyon erős érzelmeket keltő alkotások.
Olasz Ágnes fotográfus bemutatkozott már a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában 2021-ben, akkor készült ez a kiállítást összefoglaló videó:
https://www.youtube.com/watch?v=1kJsZ5Zma6U
Várunk mindenkit az esztergomi Kapcsolatok Házában, 2023. június 4-25-ig. Hétfői napok kivételével, 11:00-16:00 óra között tart nyitva a galéria. A belépés ingyenes!
Mécses Éva Hilda művészettörténész
Ezek érdekelhetnek még
2023. Szeptember 22. 21:15, péntek | Helyi
Esztergomban is kiállít az Artézi Csoport
2023. szeptember 9-én nyílt meg a Rondella Galériában a budapesti Artézi Csoport kiállítása, az Eurohíd Alapítvány szervezésében.
2023. Szeptember 20. 09:04, szerda | Helyi
Pölczman Péter fotográfus kiállítása látható a Kapcsolatok Házában
Pölczman Péter fotográfus Tűz és víz című kiállítása nyílt meg a Kapcsolatok Házában, amely 2023. október 29-ig tart nyitva az érdeklődő közönség előtt.
2023. Szeptember 06. 18:11, szerda | Helyi
Tűz volt a Richter dorogi gyártelepén
A dorogi gyártóüzem egyik tetőszerkezetén keletkezett a tűz.
2023. Augusztus 31. 15:21, csütörtök | Helyi
Harmadszor indul útjára a természettudományos mesepályázat
Ha ősz, akkor Richter TETT: harmadik alkalommal is meghirdetik a „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” elnevezésű mese- és történetíró pályázatot.