Hírek
2016. November 07. 09:47, hétfő |
Helyi
Forrás: InfoEsztergom.hu/police.hu - fotó: illusztráció
Olcsó trükkel nagy dohány: elfogták az esztergomi csalónőt

Meglepően egyszerű trükkel csalt ki 400 ezer forintot az esztergomi nő egy szentendrei trafikostól. Valószínűleg nem ez volt az egyetlen trükkje.
A 44 éves S. Andreát a fővárosi rendőrök fogták el, csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.
Az esztergomi nő szeptember 14-én a kora délutáni órákban jelent meg egy szentendrei dohányboltban, ahol egy általa kitalált történetre hivatkozva egy zárt borítékot adott át az alkalmazottnak. Azt mondta, hogy az üzlet tulajdonosának hozott eurót. Az alkalmazottól elkért 400 ezer forintot, majd a helyszínről gyalogosan távozott.
Távozása után persze kiderült, hogy euró helyett csak papírfecnik vannak a borítékban, de a nő addigra elszelelt, végül csak november 4-én fogták el Budapesten, más bűncselekmények feltételezett elkövetése miatt. Kihallgatása során derült ki, hogy a szentendrei „valutázás” is jó eséllyel az ő rovására írható. A 44 éves nőt ezért a szentendrei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.