Hírek
2013. Május 02. 12:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: lvp / fotó: Bors
Óriási öröm – esztergomi család nyerte a Bors autós fődíját
A Bors segítségével cserélheti le autóját az esztergomi Mihály család, miután megnyerte a lap főnyereményét, egy vadonatúj Mitsubishi Space Star-t. Az autó legjobb helyre került: hamarosan újabb taggal bővül a család.
Elakadt Mihály Sándorné szava, amikor a Bors munkatársai közölték vele, hogy sok tízezer boríték közül az övékét húzták ki a sorsoláson, és így ők nyerték meg a Bors Szuper száz játékának főnyereményét, a vadonatúj Mitsubishi Space Star gépkocsit.
„Úristen, ezt komolyan mondja? Még sosem nyertünk semmit, eltekintve pár kettestől a lottón. A Borssal már korábban is játszottunk, de tudtuk, hogy nagyon sokan tesznek még így, ezért nem is számítottunk rá, hogy nyerünk. Nagyon boldogok vagyunk! Egy régi kocsink van, amit már nagyon szerettünk volna lecserélni, de egyelőre nincs rá keret” – nyilatkozta örömmel a Borsnak Mihály Sándor.
Az esztergomi nyertes hozzátette azt is, hogy mivel hamarosan bővül a legkisebb unokával a család, ezért a lehető legjobbkor érkezik az új autó, amivel naponta tudják majd látogatni a nagyszülők a gyerekeket. A szerencsések elárulták, hogy ezek után biztos, hogy máskor is játszanak a Borssal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
