Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2021. November 23. 15:56, kedd | Helyi
Forrás: EKBSE

Óriási siker! Európa-bajnok az esztergomi kick-boxos Kovács Marcell

Óriási siker!  Európa-bajnok az esztergomi kick-boxos Kovács Marcell

Idén a montenegrói Budva adott otthont az Utánpótlás Kick-Box Európa-bajnokságnak.

A viadalt november 5-14. között rendezték meg a tengerparti üdülővárosban, ahol a magyar válogatott csapatát Tóth Anna, Baráth Albert Károly és Kovács Marcell Tamás versenyzők, valamint Olasz Attila, mint szövetségi edző képviselte az esztergomi színeket.

Tavaly a Covid világjárványnak köszönhetően többek között a fiatalok fő versenyének számító világbajnokság is elmaradt, így az összes résztvevő nagyon „éhesen’’ érkezett az Európa-bajnokság helyszínére.
Esztergomi részről Tóth Anna kezdte meg az első versenynapon a küzdelmeket kick-light szabályrendszerben egy görög lány ellen. Annának ezúttal sajnos nem sikerült a bravúr, és első kontinensviadalán a legjobb 16 között búcsúzott a további küzdelmektől. A mérkőzést kissé megilletődve kezdte, aminek köszönhetően néhány pontos előnyre tett szert az ellenfele. A folytatásban aztán magára talált az Esztergomi Kick-Box-SE versenyzője is, és elkezdte ledolgozni a hátrányát. A harmadik záró menetet meg is nyerte, azonban ez már kevésnek bizonyult a győzelemhez.
A második versenynap sem maradt esztergomi vonatkozású mérkőzés nélkül. Baráth Albert Károly lépett ringbe full-contact szabályrendszerben, ahol egy török ellenféllel szemben kellett kiharcolnia a legjobb négy közé jutást, és a már biztos éremszerzést, szóval a tét nem volt kicsi.
Az esztergomi harcos jól kezdte az egyébként kiegyenlített mérkőzést, azonban a ring világában elég egy pillanatnyi kihagyás, ami el is döntheti az összecsapást. Ezt használta ki a török fiú, és az egyik támadása megrendítette Bertit, aki ezután már nem tudta folytatni a küzdelmet.

A csütörtöki versenynapon lépett színre Kovács Marcell Tamás light-contact -89kg-ban, ahol első körben egy horvát ellenfél várt rá. A két kick-boxos kiegyenlített küzdelmet folytatott, azonban a 3. menetre Marci került fölénybe. Az ellenfelét a folyamatos szabálytalanságai miatt a bírók többször megintették, amiért pontlevonással, majd a mérkőzés vége felé közeledve leléptetéssel sújtották, így a magyar versenyző juthatott be a kategória döntőjébe.
Az Esztergomi Kick-Box SE versenyzőjének egy lengyel sportolót kellett legyőznie, a dobogó legfelső fokáért folyó harcban. Az összecsapás egy Európa-bajnoki döntőhöz méltóan, egy szoros mérkőzést hozott, ahol szinte az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy kinek a karját emelik magasba a küzdelem végén. Kitartásának és nagy szívének köszönhetően Kovács Marci az utolsó pillanatokban felül tudott kerekedni a lengyel versenyzőn, így a szombati zárónapon a dobogón állva, kupával a kezében neki szólt a Magyar Himnusz.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT