Hírek
2017. Május 20. 05:00, szombat |
Sport
Forrás: mti
Országjáró körúton népszerűsítik a világbajnokságot
Látványos installációkkal, nyereményjátékokkal és ismert sportolókkal népszerűsítik a hazai rendezésű vizes világbajnokságot egy országjáró körúton, amelyet pénteken indított útjára a szervezőbizottság.
A rendezvényen Risztov Éva olimpiai bajnok mutatta be a roadshow-n bárki által kipróbálható játékokat, mint a toronyugrást imitáló VR-installációt, az Xbox Kinect segítségével megelevenedő úszóversenyt, amelyben az érdeklődők a világ legjobbjaival mérhetik össze tudásukat, vagy éppen egy olyan játékasztalt, amelynél szinkronúszók mozdulatait kell utánozni, illetve gólt lőni egy vízilabda kapusnak.
"Nagyon örülök neki, hogy így is része lehetek a világbajnokságnak, megpróbálok segíteni" - mondta a londoni olimpián 10 kilométeren aranyérmes, idén februárban visszavonult klasszis. Hozzátette, a hazai rendezésű vb a sportolóknak és a szurkolóknak egyaránt hatalmas élmény lesz.
Az országjáró körút keretében budapesti helyszínek mellett sorrendben Győrbe, Pécsre, Szegedre, Debrecenbe és Balatonfüredre látogatnak el. A tervek szerint minden helyszínen egy-egy magyar sportolóval is találkozhatnak a rajongók.
A körút programja (a szervezők közleménye szerint):
május 19-21. Budapest, Aréna Pláza
május 25-27. Budapest, Duna Aréna (férfi vízilabda Final Six)
május 28. Budapest, Budapest Family Summit - Családi fesztivál napja (Hungarofest)
június 2-4. Budapest, Mammut Bevásárlóközpont
június 6-8. Budapest, Duna Pláza
június 9-11. Győr, Árkád
június 16-18. Pécs, Árkád
június 23-25. Szeged, Árkád
június 30.-július 1-2. Debrecen Pláza
július 7-9. Balatonfüred, Kékszalag vitorlásverseny
július 14.-augusztus 20. Market Street
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport
IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc
Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.

