Hírek
2021. Május 05. 07:44, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Országos átlag feletti az átoltottság Komárom-Esztergom megyében
Az országban elsőként Komárom-Esztergom megyében az átoltottság elérte a 80 százalékot.
A rendelkezésre álló vakcinák mennyisége lehetővé teszi, hogy minden regisztrált megkaphassa a koronavírus elleni oltást – mondta újságíróknak a megyei kormánymegbízott kedden Kecskéden, ahol a Honvédelmi Minisztérium oltóbusza végezte a lakosság immunizálását.
Kancz Csaba hozzátette, ezen a napon a megyében öt oltóbusz teljesít szolgálatot. Összesen 15 helyszínen jelennek meg, az oltásra várók a megye 22 településéről érkeznek. A honvédségi járműveken a megyében Moderna-vakcinával oltanak.
Az oltópontok helyszínére, időpontjára vonatkozó javaslatot a megyei védelmi bizottság állította össze. Az érintett településekről az oltásra regisztráltak előre egyeztetett időpontban, pontos beosztás szerint kapják meg a vakcinát. Gruber Zoltán (független), a 2100 lakosú, német nemzetiség által lakott település polgármestere az MTI-nek elmondta, a faluban a lakosok több mint 90 százaléka az első oltást már megkapta, és 50 százalék már a második körön is túl van.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
