Hírek
2017. Október 12. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/Romanek Etelka facecook
Országos jelentőségű az esztergomi Építész Napok
Ami Esztergomban történik az építészeti munkában, az országos szinten is párját ritkító, és figyelemreméltó – hangzott el II. Építészeti Napok – Esztergom 2017 című konferencián.
Október 10-én kezdődött a II. Építészeti Napok – Esztergom 2017 című konferencia. A városháza nagytermébe szervezett megnyitón a rendezvény vezetője, Philipp Frigyes főépítész és Bánhidy László alpolgármester köszöntötte az építésztársadalom megjelent tagjait és további érdeklődőket – olvasható Romanek Etelka közösségi oldalán.
A polgármester kifejtette: a megnyitó alkalmával a zeneiskola művésztanárai adtak elő Rossinitől több opuszt, majd Philipp Frigyes főépítész és Bánhidy László köszöntötte a konferencia résztvevőit.
Philipp Frigyes a konferencia témáit, tartalmát jelölte meg a résztvevőknek. Mint mondta a többnapos eseményen szerepel az „Esztergom jövőképe”, az „Építészek másként”, a „Nyitott házak, titkos helyek” és egy „Két év…” elnevezésű tematika is.
Az alpolgármester egyebek mellett arról beszélt, hogy az építészet azért fontos alkotói ág, mert az építészet a téralakítás művészete, s most Esztergom egy olyan korszakába lépett, melyben ez a téralakítás rég látott nagy méreteket ölt az ide érkezők, az itt élők és az utókor legnagyobb megelégedésére.
Markos Anikó, a megyei építészkamara elnöke rövid beszédében arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy szakmai szempontból is rendkívül példamutató az, hogy Esztergom tartják, immár második alkalommal az Építész Napokat. Markos Anikó úgy fogalmazott: „Amit Esztergomban Bessey László és Philipp Frigyes vezetésével történik az építészeti munkában, az országos szinten is párját ritkító, s figyelemreméltó.

A többnapos konferencián számos szakmai előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, illetve több kiállítás, vetített képes performansz, városnéző séta, szakmai vita is részét képezi a rendezvénynek. A konferencia kísérőrendezvénye több díjátadó ünnep, így az „Esztergomi Duna-part” rajzpályázat és az „Év háza”- díjátadója, melyekről a későbbiekben adunk hírt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
