Városlista
2026. április 9, csütörtök - Erhard

Hírek

2016. Július 21. 08:07, csütörtök | Helyi
Forrás: közlemény

Komoly fejlődés előtt az esztergomi vívók

Komoly fejlődés előtt az esztergomi vívók

Csampa Zsolt helyettes államtitkár, a Magyar Vívószövetség elnöke az Esztergomi Szent György Vívó Egyesület vezetőivel egyeztetettem a városházán az esztergomi vívósport jövőjéről a minap.

Az Esztergomi Szent György Vívó Egyesület (ESzGyE) csak tavaly alakult, de már abban az évben tudtak csapatot indítani az úgynevezett korosztályos bajnokságon. Az egyesület idén már nyolc csapatot indított a rangadókon, melynek eredményeként öt csapatonkénti és három egyéni pontszerző helyet szereztek. Részleteiben ez többek között azt is jelenti, hogy a közel 80 indulóból az esztergomi vívóegyesület tagjai hatodik illetve nyolcadik helyen végeztek.

Mint kiderült, a vívóközösség vezetői azt tervezik, hogy ősztől két helyi iskolában is lesz a tornaórák keretein belül vívásoktatás, ezzel pedig jelentősen növekedhet az egyesületnél sportoló fiatalok, gyerekek létszáma. Az ESzGyE-ben jelenleg három edző foglalkozik a tanulókkal, a távlati elképzelés az, hogy amennyiben beigazolódnak a fent jelzett fejlődési vonalak, mind felszerelésben, mind infrastruktúrában is fejleszteni kell a esztergomi vívók kapacitását. Erről az épületbővítésről az önkormányzat főépítészével már tárgyaltak is az ESzGyE vezetői.

Csampa Zsolt, önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Vívószövetség elnöke július 19-i esztergomi látogatás alkalmával elmondta: Esztergom vezetése kiemelt figyelmet fordít a helyi sportéletre, és azon belül is a vívósportra, illetve szorgalmazza az esztergomi vívók fejlődésének biztosítását a város támogatása révén.

Csampa Zsolt hozzátette, hogy biztosítja a helyi vívósportot és az önkormányzatot is arról, hogy a Magyar Vívószövetség szintén támogatni kívánja az esztergomi vívó sportot, a sportolók által használt létesítmények fejlesztését.

Romanek Etelka polgármester kifejtette: az Esztergomi Szent György Vívó Egyesületet már korábban is támogatta a város vezetése, és ez a jövőben is folytatódni fog. Az egyesületnek ehhez a fejlesztéshez egy olyan elképzelést, tervet kell benyújtania, mely beleilleszkedik a városrendezési koncepcióba, így kiderül, hogy mekkora megvalósulási költséggel kell számolni, illetve erre alapozva van mód pályázati benyújtására.

Címkék: esztergom, Sport, vívás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi

BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár

Elhunyt Czigány György

Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője

2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód

Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban

Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot