Hírek
2022. Február 09. 06:56, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Pónya Sára bízik benne, hogy a maximumot tudja nyújtani Pekingben
A sífutó Pónya Sára abban bízik, hogy állapotához képest a maximumot tudja nyújtani csütörtökön a klasszikus stílusú 10 kilométeren a pekingi olimpián. A versenynapon ő lesz az egyetlen magyar olimpikon.
A Pekingtől közel 200 kilométerre fekvő csangcsiakoui zónában található Nemzeti Sífutó Központban a női klasszikus stílusú 10 kilométer magyar idő szerint csütörtök 8.00 órakor kezdődik.
A Honvéd Zalka SE versenyzője csak ebben az egy számban indul, de amint fogalmazott, állóképessége "nem túl fényes".
"Az egész szezonom úgy kezdődött, hogy szeptember 14-én megműtötték a térdemet, így egy fontos szakasz kiesett a felkészülésből. Aztán jöhetett a rehabilitáció, és sikerült úgy utolérnem magam, hogy versenyezhettem már, és kiharcoltam a kvótát, majd január elején volt az utolsó versenyem. Ezzel azonban még nem voltam túl a nehézségeken, mert az elutazás előtt koronavírusos lettem, így megint várnom kellett. Hó nélkül telt el tíz kemény nap. Így aztán csak szombat este érkeztem ki az olimpiára" - mondta az MTI-nek Sára. - "Volt időm edzeni, kimenni a pályára. Remélem, becsülettel végigversenyzem a távot, és meglátjuk, ez mire lesz elegendő. Nem volt egyszerű az elmúlt öt hónap, de minden akadályt leküzdöttem, ami mentálisan megerősített. A tíznapos hó nélküli edzés miatt ismét kicsit érzem a térdem, de talán a versenyen nem fog zavarni."
Hangsúlyozta, úgy szeretne célba érni, hogy egyetlen tízedmásodpercet sem hagy kinn a pályán.
"Nem helyezésben és nem időben gondolkodom. Számomra a legfontosabb, hogy magamhoz képest a maximumot nyújtsam" - tette hozzá.
Jelezte, orosz vaxmestere lesz, és sikerült olyan kenést találni, amivel rendesen tud haladni, nem tapad túlságosan a léce, és ezáltal nincs túlterhelve a fájós térde.
Fotó: Pónya Sára/Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 14. 07:14, kedd | Sport
Portugál-magyar - Rossi: bátor szívre, karakterre és némi szerencsére is szükségünk lesz
Marco Rossi szövetségi kapitány azt kérte a magyar labdarúgó-válogatott játékosaitól, hogy bátor szívvel lépjenek pályára és mutassanak karaktert a portugál csapat elleni keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Október 13. 07:53, hétfő | Sport
Neymar ismét együtt játszhat Messivel és Suárezzel
Neymar az FC Barcelona után az Inter Miami labdarúgócsapatában ismét együtt játszhat Lionel Messivel és Luis Suárezzel - írta a Daily Mail.
2025. Október 12. 08:13, vasárnap | Sport
Magyar-örmény - Rossi: Lukács beállítása telitalálat volt
2025. Október 11. 06:00, szombat | Sport
Magyar-örmény - Rossi még egy támadó posztról nem döntött
Marco Rossi szövetségi kapitány még egy támadó pozícióról nem döntött a magyar labdarúgó-válogatott összeállításával kapcsolatban a szombati, örmények elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés előtt.

