Hírek
2021. Június 12. 13:15, szombat |
Helyi
Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal
Rangos gazdasági elismerést kapott a Magyar Suzuki Zrt.

A megyei önkormányzat hét díját adtak át ünnepélyes keretek között pénteken délelőtt a megyeszékhelyen.
A pandémia miatt idén több kisebb ünnepségre került sor, melyek sorát ez a mostani díjátadó zárta. A díjazottak mellett három országgyűlési képviselő is részt vett az eseményen.
A szűk körű díjátadón elsőként Popovics György a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a helyszínül szolgáló tanácsterem a megye 76 településének zászlóival az összetartozást szimbolizálja, ezért igyekszenek ide szervezni a kitüntetéseket, hogy a díjazottak érezzék, nemcsak a megyei közgyűléstől, hanem a megye egészétől kapják az elismerést.
A díjak átadásában közreműködtek Czunyiné dr. Bertalan Judit, Völner Pál és Bencsik János országgyűlési képviselők, akik egyben méltatták is az általuk többnyire jól ismert díjazottakat.
A Komárom-Esztergom Megye Stratégiailag Kiemelkedő Fontosságú Nagyvállalata 2019-ben kitüntető címet, s a vele járó oklevelet és bronzplakettet Atsumi Masato, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója vette át.
Megyénk stratégiailag kiemelkedő fontosságú nagyvállalataként a Magyar Suzuki évtizedek óta stabil, megbízható gazdasági szereplőként, hazánk tizedik legnagyobb árbevételű cége – hangzott el dr. Veres Zoltán megyei jegyző méltatásában.
Komárom-Esztergom Megyéért Díjban hárman részesültek: a Sárisápi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (az elismerést Szabó Imre, a szervezet elnöke vette át), Válóczi Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének korábbi elnöke, jelenlegi elnökhelyettese és Dr. Lehőcz Irma, a Tatabányai Szent Borbála Kórházban több mint 3 évtizede dolgozó orvos, fül-orr-gégegyógyász audiológus.
Ugyancsak hárman kaptak úgynevezett Megyéért Szakmai Díjat: Dr. Horváthné dr. Rovács Melinda, nyergesújfalui gyermek háziorvos, Nyitrai István, a tatabányai ipari parkot fejlesztő IPH Kft. társügyvezetője, valamint az Aranykocsi Zrt., melyet a vezérigazgató, László Kálmán képviselt.
Az ünnepség végén a díjazottak alkoholmentes pezsgővel koccintva fogadták a gratulációkat, és a 76 megyezászló alatt egy közös csoportképre is összeálltak.
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 1992-ben alapította a Komárom-Esztergom Megyéért díjat olyan személyek és csoportok munkájának elismerésére, akik a megye életében munkásságukkal, életművükkel maradandó értéket alkottak, 2001-ben pedig „Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjat” alapított azon személyek, csoportok elismerésére, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak, vagy tartósan átlag feletti eredményes szakmai munkát végeztek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .