Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2018. November 29. 05:00, csütörtök | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Rendhagyó Nyílt Nap a Pázmányon

Rendhagyó Nyílt Nap a Pázmányon

Nyitott ajtókkal és érdekes programokkal várta november 27-én az Óvó- és Tanítóképző Tanszék az esztergomi képzések iránt érdeklődő fiatalokat.

A bevezető drámapedagógiai játékok megalapozták a Nyílt Nap jó hangulatát. A szakokról, külföldi ösztöndíjakról, elhelyezkedési lehetőségekről, felvételi eljárásról szóló lényegre törő előadásokat két hallgatónk színes beszámolója követte a diákéletről, az oktatáson kívüli programlehetőségekről. A központi tájékoztató utolsó előadása otthon készíthető fejlesztő játékokat mutatott be, miközben a résztvevők origamit hajtogattak.

Nagy érdeklődésre tartott számot az interaktív kincskereső játék a Iohanneumban, melynek során a látogatók bebarangolhatták az egész épületet, az izgalmas kihívás végén nyereménysorsolásra került sor.

A Vitéz János Kollégium megtekintése után az érdeklődők betekintést nyerhettek az egyetemi kurzusok légkörébe, szabadon választhattak négy előadás, illetve szeminárium közül, pedagógia, rajzolás, bábozás és sajátos nevelési igényű oktatás témában.

"A vidám hangulatú, változatos rendezvény remélhetőleg meggyőzte a fiatalokat arról, hogy érdemes a Pázmányon továbbtanulni, és kedvet csinált a tanító és óvodapedagógus képzés választásához. Bízunk benne, hogy a 2019. január 22-én megrendezendő Nyílt Napunkon további érdeklődőket láthatunk vendégül Esztergomban!" - írta közleményében az intézmény.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.