Hírek
2013. Január 27. 18:46, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Schiffer András: a kilépések nem jelentenek pártszakadást

Schiffer András szerint nem jelent pártszakadást a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjainak kilépése az LMP-ből, hiszen a párttagság alig 10 százaléka jelezte eddig távozási szándékát.
Az LMP tárgyalásokat kezd azokkal, akik el kívánják hagyni a pártot, annak érdekében, hogy a kiválás kulturált körülmények között történjen - közölte az LMP frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján, miután a platform képviselői bejelentették, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak.
"Egy hajóban két irányba nem lehet evezni" - mondta Schiffer András a történtek okaira utalva.
Az LMP-ből kilépő 8 parlamenti képviselő továbbra is megtartja mandátumát és párbeszédet kezd az LMP hét képviselőjével annak érdekében, hogy valamilyen formában megmaradjon a parlamenti frakció – jelezte korábban Jávor Benedek, a kilépők egyike.
A frakcióvezető elmondta, hogy érzelmileg nehezen élte meg a kilépéseket, de az elmúlt hetek történései alapján fel kellett készülni arra, hogy néhányan elhagyják a pártot. Hangsúlyozta: nem a sajtón keresztül kíván üzenni azoknak, akikkel jelenleg egy frakcióban ül.
A tárgyalásokon meg fogják vitatni, hogy a pártból kilépők a frakció tagjai maradjanak-e a házszabály alapján. Schiffer András újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az LMP alapszabálya nem zárja ki annak elvi lehetőségét, hogy más párt tagjai is a frakció képviselői lehessenek.
Az ellenzéki politikus cáfolta azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek szerint a párt zártkörű kongresszusán bárkit is távozásra szólítottak volna fel.
Schiffer András megerősítette, hogy úgy szeretnék lebontani "a nemzeti cinizmus rendszerét", hogy nem kérnek azokból, akik korábban Magyarországot kormányozták. Olyan ökopolitikai alternatívát akarnak felmutatni, amely világosan megmutatja: lehetséges a nagytőke ellenében politizálni úgy, hogy a magyar munkavállalók kiszolgáltatottsága csökkenjen, az ország pedig megőrizze természeti és kulturális örökségét – tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.