Hírek
2013. Július 10. 08:14, szerda |
Helyi
Forrás: lvp
Sikeresen tesztelte az első vonat az esztergomi vonalat
Sikeresen bejárta múlt héten az első tesztvonat az Esztergom-Piliscsaba közötti vasúti szakaszt, melyen szeptembertől a tervek szerint már ismét vonatozhatunk.
Végigjárta oda-vissza az első személyszállító vonat múlt héten az Esztergom-Piliscsaba vasúti szakaszt, melyen a kivitelező és a szakemberek, köztük a Nemzeti Közlekedési Hatóság és az alvállalkozók képviselői arról győződtek meg, hogy a pálya alkalmas a 70, valamint a 80 és 100 kilométeres sebességre. A tesztúton kiderült, hogy a Piliscsaba és Dorog között szinte zajtalan a haladás, ám Esztergom és Dorog között kisebb, szinte csak a pályán dolgozó szakemberek előtt feltűnő rázkódások akadtak. A szakértők szerint mindez köszönhető annak, hogy a régi felépítményt ezen a szakaszon nem egy teljesen új váltotta fel, hanem a régit újították fel, írta az Indóház vasúti magazin.
Az igazi főpróba a tervek szerint augusztusban lesz, előtte azonban júliusban befejeződik a kivitelezés ezen a szakaszon, majd következhet a műszaki átadás, szeptemberben pedig megindulhat a forgalom.
Ezzel párhuzamosan természetese zajlanak a Pilisvörösvár–Piliscsaba és az Óbuda-Pilisvörösvár szakaszok munkái is, előbbi részben kétvágányos lesz, míg utóbbit teljes egészében kétvágányosra tervezi a beruházó.
A pálya felújítás mellett Esztergomtól Budapestig összesen 16 állomáson és megállóhelyen –Esztergomban, Esztergom-Kertvárosban és Dorogon is – épül új P+R parkoló és B+R kerékpár-tároló. Ezenfelül pedig majd magasperonok segítik a ki és a beszállást.
Év végéig átadja a beruházó az Esztergom–Pilisvörösvár vasúti szakaszt is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
