Hírek
2019. Február 27. 07:44, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu - fotó: police.hu
Sorozatban bukott le az ittas vezetéssel, még balesetet is okozott
Kétrendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot az Esztergomi Járási Ügyészség egy férfival szemben, akit négyszer is elkaptak a rendőrök. Balesetet is okozott.
Az 51 éves B. L. először 2018. június 11-én 19 óra 20 perckor Esztergom belvárosában vezette úgy a személykocsiját, hogy előtte szeszesitalt fogyasztott. A súlyos fokú alkoholosan befolyásolt állapotában a parkolás során a vádlott nekiütközött egy másik jármű bal oldalának. A vádlott vezetői engedélyét a hatóság még ezen a napon bevonta – közölte az ügyészség.
Ezt követően, ugyanezen a napon, 23 óra 57 perckor ismét beült kocsijába és vezette is a belvárosban úgy, hogy még mindig közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.
A vádlott harmadszor 2018. július 8-án 19 óra 5 perckor Esztergom belvárosában újra közepes fokban ittasan vezetett egy kocsit. Ráadásul még ugyanezen a napon 20 óra 30 perckor ismét elkapták a rendőrök úgy, hogy még mindig közepesen ittas állapotban vezette ugyanazt a kocsit.
Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a vádlottat végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre, valamint a közúti járművezetéstől hosszabb időre történő eltiltásra ítélje.
Korábbi cikk
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
