Hírek
2014. November 03. 08:51, hétfő |
Helyi
Forrás: Lenger
Sorra törte össze a kocsikat a részeg, drogos tokodi autós Táton
Amerre járt ott törött kocsikat hagyott maga után Táton október 31-én az a 34 éves tokodi férfi, akire végül a körzeti megbízott talált rá. Mint kiderült nemcsak alkoholt, de kábítószert is fogyasztott vezetés előtt.
Törött autók szegélyezték az útját Sz. Miklósnak október 31-én Táton, miután a tokodi férfi vezetés közben sorra ütközött neki az út szélén parkoló kocsikban. A járművek mellett még egy virágtartót és távközlési elosztót is kidöntött. Személyi sérülés szerencsére egyik ütközés során sem történt, az anyagi kár azonban jelentős.
A férfire végül a helyi körzeti megbízott bukkant rá, akinek csupán a törött autók és rongálások nyomait kellett követnie. Megtalálását követően a rendőrök alkohol- és drogtesztet is alkalmaztak Sz. Miklósnál, melyek mindkét esetben pozitív eredményt mutattak.
A férfi ellen így kábítószer-birtoklás vétség, illetve járművezetés ittas vagy bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az esztergomi rendőrség. Mindemellett pedig a vezetés közben történt szabálysértések és szabályszegések miatt további eljárásokat is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
