Találkozott a társadalom igazságérzetével, hogy a bíróság megsemmisítette a sukorói telekcsere-szerződést – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Bártfai Beatrix ügyvéd, aki a perben a magyar állam jogi képviselője volt. Felidézte: a bírósági tényállás szerint az izraeli– amerikai befektetők azért próbálták az akkori kormányzat jóvoltából pályáztatás nélkül, titokban megszerezni a Velencei-tó partján fekvő ingatlanokat, nehogy meghiúsítsák a beruházást a szintén kaszinóiparban érdekelt izraeli riválisaik.

– A napokban újabb pert nyert az ön ügyvédi irodája által képviselt magyar állam a Joav Blum nevével fémjelzett izraeli–amerikai befektetői csoport ellen a Sukoró-ügyben. A Kúria – a másodfokú bíróság döntését helybenhagyva – semmissé nyilvánította a hírhedt csereszerződést. Mik az ítélet legfontosabb megállapításai?
– Kezdjük az elején. A Sukoró-ügy 2008-ig nyúlik vissza, amikor a magyar állam és Joav Blum befektető megkötött egy csereszerződést. Ez arról szólt, hogy a felek közútberuházás érdekében elcserélik egymással az ingatlanjaikat: Blum átad három, összesen 183 hektárnyi Pest megyei gyümölcsöst, továbbá megközelítőleg 300 millió forint készpénzt, az állam pedig ennek fejében megválik a Velencei-tó partján fekvő, nagy értékű sukorói ingatlanegyüttestől. A megállapodás megkötése után azonban annyira súlyos jogi aggályok kerültek nyilvánosságra, amelyek már a Bajnai-kormányzatnak is szemet szúrtak. Végül 2009-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kénytelen volt megtámadni a csereszerződést annak érvénytelenségére hivatkozással. Az eljárásban 2010 őszén vette át az irodánk az állam jogi képviseletét, és a semmisség tárgyában a pernyerés érdekében azonnal módosítanunk kellett a keresetet. Ebben a polgári perben az alsóbb szintű bíróságok, de különösen a Székesfehérvári Törvényszék rendkívül alaposan föltárta a teljes eseménysort – jogi szakszóval: a történeti tényállást –, amelyet a Kúria most lezárult felülvizsgálati eljárása is helybenhagyott. Kimondták, hogy a csereszerződéssel megsértették a nemzeti földalapról szóló törvényt, ugyanis a magyar államnak semmi szüksége nem volt Joav Blum földjeinek teljes – 183 hektárnyi – területére az útépítéshez. Ahhoz elegendő lett volna körülbelül tíz hektár is, amit csereszerződés nélkül, kisajátítással sokkal gazdaságosabban és lényegesen kevesebb pénzért szerezhetett volna meg az államot képviselni hivatott MNV Zrt. Ráadásul Blum és a magyar állam képviselői is tisztában voltak azzal, hogy az útépítéshez csupán a terület töredéke kell. Ennél is fontosabb, hogy a tényállás szerint mindkét fél tudhatta: az albertirsai és pilisi ingatlanok piaci értéke sokkal alacsonyabb a csereszerződésben föltüntetettnél.

– Ezt honnan tudhatták?
– Blum onnan, hogy nem sokkal a csereszerződés előtt több száz millióval alacsonyabb összegért vásárolta meg a területeket, mint amennyiért tovább adta azokat az államnak. Például a pilisi ingatlant 2008 júliusában csak 120 millióért vette meg, majd két héttel később már 300 millióért engedte át az államnak. A vagyonkezelőnek ugyancsak tudnia kellett, mennyit érnek ezek a Pest megyei földek, mivel saját nyilvántartása volt, amelyben a környező ingatlanok értéke is szerepelt. Az adatbázis szerint a gyümölcsösök nem értek többet, mint amennyiért Blum azokat megvette. Az MNV Zrt. azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az államnak elővásárlási joga volt a pilisi ingatlanra, amikor azt – a csereszerződés előtt két héttel – Blum megszerezte. Ha akkor a vagyonkezelő élt volna ezzel a jogával, 120 millióért hozzájuthatott volna az ingatlanhoz, bár ebben az esetben is indokolatlan és törvénybe ütköző lett volna az útépítéshez szükségtelen területrész megszerzése.

– Ám a Tátrai Miklós vezette vagyonkezelő „a jó gazda gondosságával” inkább 300 millióért beszámította a cserébe a pilisi ingatlant is. Nem véletlen, hogy Tátrai és négy bűntársa ellen hűtlen kezelés miatt vádat emeltek, büntetőperük januárban kezdődik a Szolnoki Törvényszéken. De sokakban kelt ordító hiányérzetet, hogy Gyurcsány Ferenc nem koptatja majd a vádlottak padját, bár a gyanúsításig eljutott. Amikor a volt kormányfő ellen bizonyítottság hiányában megszüntették az eljárást, az ügyészség többek között arra hivatkozott, hogy a polgári per nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot a Gyurcsány elleni vádemeléshez. Erről mi a véleménye?
– Furcsának tartottam, és tartom ma is ezt a megközelítést, hiszen egy polgári eljárásnak nem az a célja, hogy megalapozzon egy vádemelést, ez a büntetőeljárás feladata lenne. Ugyanakkor megítélésem szerint a polgári per bizonyítékai és a bíróságok megállapításai semmiben sem gyengítették a büntetőjogi tényállásokat.

– Tudná ezt egy példával illusztrálni?
– Például Tátrai Miklós tanúként, vagyis igazmondási kötelezettség terhével azt vallotta: úgy jöttek el a Parlament Nándorfehérvári Termében tartott egyeztetésről, hogy „vagy csere, vagy semmi”.

– Ez volt az az egyeztetés, amelyen Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is részt vett?
– A periratokból megállapíthatóan igen.

– A bírósági ítéletek utalnak-e arra, hogy a felek miért kötöttek törvénysértő, a magyar államot megkárosító szerződést?
– Az egyik ok az lehetett, hogy Joav Blum üzleti céljainak kiválóan megfelelt ez a konstrukció: két hét alatt majdnem háromszoros haszon. A másikat a bírósági tényállás is rögzíti, azaz: a felek el akarták kerülni az állami termőföldek pályáztatását, versenyeztetését, amely a törvény szerint kötelező lett volna. A bíróság megállapította, hogy a feleknek az volt a céljuk, hogy a sukorói ingatlanegyüttest kizárólag Blum szerezhesse meg, annak érdekében, hogy a mögötte álló izraeli– amerikai befektetőcsoport megépíthesse azon a kaszinóvárost. A bíróság megállapítása szerint ezt a versenyeztetési kötelezettséget akarták kiiktatni egy látszólag értékarányos, látszólag útberuházás érdekében történő cserével. A versenyeztetés elkerülésére a konkurencia miatt volt szükségük.

– Miféle konkurencia?
– Ahogyan azt Joav Blum akkori ügyvédje, Varga Bálint a bíróságon elmondta: az Álomsziget kaszinóberuházás volt ez a bizonyos ellenlábas. Az, amelyiket egy másik izraeli befektetői kör az óbudai Hajógyári-szigeten tervez megépíteni. Bluméknak rendkívül fontos volt, hogy a riválisuk ne tudja keresztülhúzni a számításaikat, késleltetni a beruházásukat. Ezért kellett elkerülni a pályáztatást. Varga Bálint azt is feltárta, hogy e két rivalizáló kaszinós csapat ismerte egymást „otthonról”, és Joav Blum nagyon rossz véleménnyel volt az álomszigetesekről. A tényállásból szerintem egyértelműen kitűnik, hogy egy külföldiek közötti befektetői konkurenciaharc robbant ki Magyarországon, amely háborúban a magyar államot képviselő személyek az egyik felet egy törvénysértő csereszerződés megkötésével is segítették.

– Ez a történet már-már a húszas évek Amerikájának bandaháborúit idézi, éppen csak a lövöldözést hagyták ki belőle. Egyébként milyen következményei lesznek a Kúria ítéletének?
– Egyrészt a csereszerződés megsemmisítésével egy egyedi, pótolhatatlan ingatlanegyüttes maradt az állam tulajdonában, illetve különös fontossága van annak is, hogy az ítélet – meglátásom szerint – találkozott a társadalom igazságérzetével, igazságba vetett hitével. Emellett álláspontom szerint kihatással lesz a Sukoró-ügyben folyó többi hazai és nemzetközi eljárásra is.

– Melyek ezek?
– Miután 2011-ben a magyar állam a befektetők szerződésszegése miatt felmondta a sukorói kaszinókoncessziós szerződést, a befektetői csoport pert indított, és azt kéri a bíróságtól, mondja ki ennek a lépésnek a jogszerűtlenségét. Ez ügyben november 21-én lesz a következő tárgyalás. A magyar állam ugyanakkor kötbérpert indított a szerződésszegőkkel, és személy szerint Ronald S. Lauder amerikai üzletemberrel szemben, amelyben körülbelül kétmilliárd forintot követel tőlük az elmaradt beruházás miatt. Álláspontom szerint a Kúria döntése jelentősen egyszerűsíti ezeknek a pereknek a jogi megítélését. Ám a Sukoró-ügynek nemzetközi szála is van. A Lauder-csoport Washingtonban választott bírósági eljárást indított Magyarország ellen. Azt állítják, hogy a magyar állam jogellenesen, diszkriminatív módon kisajátította a beruházásukat – benne a sukorói földekkel –, és kártalanítás nélkül megfosztotta őket a kaszinóépítés lehetőségétől.

– De hiszen azok a területek soha nem voltak a tulajdonukban!
– Így igaz, de a pert mégis megindították, és több mint százmilliárd forint kártérítést követelnek hazánktól. Ez egy befektetésvédelmi egyezményen alapuló, speciális eljárás, amelynek vajmi kevés köze van az európai kontinentális eljárási joghoz. Jelenleg az ügy írásbeli előkészítése folyik, és várhatóan jövő novemberben lesz egy kéthetes tárgyalássorozat az amerikai fővárosban. Meggyőződésem, hogy mivel – még ebben az eljárásban is – a magyar jog szerint kell megítélni a csereszerződés érvénytelenségét, ezért nem hagyhatják figyelmen kívül a semmisségről szóló hazai jogszabályokat és a független magyar bíróság döntését.

– A Balaton melletti, természetvédelmi területnek minősülő láp lecsapolásáról elhíresült Hubertus-ügyben is ön a jogi képviselője a magyar államnak.
– Az a történet 1992-ig, az úgynevezett vadprivatizációk időszakáig nyúlik vissza, amikor a Csepi Lajos vezette Állami Vagyonügynökség kilencvenkilenc plusz harminc évre haszonbérletbe adott a német befektetők által privatizált Hubertus Rt.-nek csaknem 8000 hektárnyi Somogy megyei állami földet hektáronként évi tíz (!) forintért. A bérlő ezért a jelképesnél is jelképesebb összegért megkapta a terület vadászati, halászati, bányászati és erdőgazdálkodási jogát is. Tehát haszonbérleti jog helyett gyakorlatilag tulajdonosi jogosultságot kapott, 129 évre, kvázi ingyen. Ügyvédi praxisom során jogilag ennyire aggályos ügyletet még nem láttam. Ennek a haszonbérleti szerződésnek szinte egyetlen érvényes rendelkezése sincs, ezért a magyar állam a 2010-es kormányváltás után pert indított, amelyben jó erkölcsbe és jogszabályba ütközés címén a szerződés semmisségének kimondását kéri a Kaposvári Törvényszéktől. Továbbá az elévülési időn belüli elmúlt öt évre visszamenőleg több száz milliós bérletidíj- követelésünk van.

– Nem furcsállotta, hogy a legutóbbi bírósági tárgyaláson megjelent a német nagykövetség mezőgazdasági attaséja és kollégái?
– Hasonló esettel eddig annak ellenére nem találkoztam, hogy a tárgyalások általában nyilvánosak. Arra ugyanakkor gondolni sem merek, hogy a német diplomácia ezzel a demonstratív cselekedettel nyomást próbálna gyakorolni a magyar államra vagy a független magyar bíróságra.

– Az Állami Számvevőszéknek 2007-ben megjelent egy tanulmánya, amely szerint a rendszerváltás óta az állami vagyon harmada szőrén-szálán eltűnt. Ha jól tudom, ön tanácsadóként segítette az idén hatályba lépett nemzeti vagyontörvény, illetve a most készülő állami vagyontörvény kidolgozását. Ezek a jogszabályok gátat szabhatnak-e a jövőben az ész nélküli privatizációknak, ingatlan panamáknak, az állami vagyon elherdálásának?
– Törekvéseink és reményeink szerint igen. Ügyvédi irodánk számos állami és önkormányzati cég jogi átvilágítását végezte el az elmúlt évtizedben, több állami gazdálkodó szervezettel került kapcsolatba. Sok tapasztalatot szereztünk az állami vagyongazdálkodás körében, és észleltük ennek a területnek a jogi szabályozásával kapcsolatos számos anomáliát. Sajnos láttunk példát az egyébként megfelelő szabályozás nem rendeltetésszerű alkalmazására, illetve a jogszabályok nem egyértelmű megfogalmazásából származó számos jogi problémára is. Ezen tapasztalatok összesítése alapján jutott a miniszterelnök úr és a kormány arra a döntésre, hogy kezdeményezi egy nagyon szigorú kétharmados törvény megalkotását, amely hosszú távon garantálja a nemzeti vagyon megőrzését. A vagyontörvények legfontosabb célja egyrészt a kiskapuk bezárása, másrészt a maradék nemzeti vagyon védelme érdekében átlátható és valóban az állam érdekeit szolgáló jogszabályrendszer létrehozása. Ám azzal is tisztában kell lenni, hogy polgári jogi eszközökkel nem lehet megakadályozni, hogy valaki tudatosan vagy gondatlanul megszegje, netán figyelmen kívül hagyja a vonatkozó rendelkezéseket. Ugyanakkor az is meggyőződésem, ha huszonkét évvel ezelőtt megszülettek volna ezek a jogszabályok, akkor ma nem lenne hűlt helye az állami vagyon jelentős részének.

Pilhál Tamás