Hírek
2019. Október 14. 17:45, hétfő |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Súlyos baleset történt a 10-es úton - Többen küzdöttek az utas életéért

Két fiatal nő sérült meg súlyosan, egyiküket újra kellett éleszteni. Az egyik sérült a kórházban elhunyt.
Balesetet szenvedett egy autó a 10-es számú főút Nyergesújfalunál hétfő hajnalban. A jármű kidöntött egy villanyoszlopot, majd felborult. A három utas közül, a sofőr önerőből elhagyta a járművet, az egyik utas beszorult, másikuk pedig kirepült a kocsiból.
Információink szerint két 20 év körüli fiatal, egy mogyorósbányai és egy lábatlani nő a két utas, akik súlyos sérülést szenvedtek. A sofőr könnyebben sérült. A mentők a fővárosban szállították a fiatal nőket, akik közül egyiküket újra kellett éleszteni, ami sikerült is.
A padka dobhatta meg a kocsit.
A katasztórfavédelem közölte: a balesethez a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók érkeztek, akik a beszorult személy roncsból való kiemelését, majd újraélesztését hajtották végre sikeresen. A harmadik utas ellátását is elkezdte az egység, még a mentőszolgálat kiérkezése előtt. Az újraélesztést végül a nyergesi mentők és az esztergomi esetkocsi munkatársai folytatták.
FRISSÍTÉS:
A szakszerű beavatkozás ellenére elhunyt az egyik sérült nő a kórházban. A balesetről újabb részleteket közölt a rendőrség. Friss cikk újabb fotókkal ITT!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
2025. Október 02. 11:19, csütörtök | Helyi
Idén először mentor-rezidens párosok is indulhatnak a Richter Érdemérem Díj háziorvosi pályázatán
2025. Szeptember 30. 21:34, kedd | Helyi
Richter TETT Természettudományos Nap Dorogon
A Richter TETT Természettudományos Nap szeptember 25-én Dorogra is eljutott, melynek keretében közel 200 tanuló tíz turnusban vett részt programokon a művelődési házban.