Hírek
2024. Április 10. 14:19, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint most jó lenni katonának!
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerdán a Kiskunhalasi Szakképző Centrum Dékáni Árpád Technikumban arról beszélt, hogy most jó lenni katonának, ugyanis a Magyar Honvédségben egy korszakváltás zajlik, amely a haderőfejlesztési program keretében 2015-2016 környékén indult el, és amely az elmúlt két évben felgyorsult.
A miniszter a Bács-Kiskun vármegye nyolc kadétiskolájából érkező, több mint 150 területvédelmi tartalékos szerződésének ünnepélyes aláírása alkalmából hangsúlyozta: a világban zajló történések indokolttá, szükségszerűvé és sürgetővé teszik, hogy a magyar haderő képes, alkalmas és elszánt legyen arra, hogy megvédje a magyar emberek életét, vagyonát és kultúráját.
Rámutatott: Magyarországnak nagy szüksége van a magyar családok és az egész magyar társadalom aktív támogatására ahhoz a feladathoz, ami mindannyiunk előtt áll, hiszen a szomszédunkban dúló háború miatt lényegesen romlott az ország biztonsági helyzete az elmúlt két évben.
A területvédelmi tartalékosok szolgálata éppen ezért fontos és szükséges is - tette hozzá.
Emlékeztetett, hogy megkerülhetetlen és szükségszerű a Magyar Honvédség átfegyverzése.
Folyamatosan érkeznek a legmodernebb eszközök, emellett minden erővel fejlesztik az ehhez kapcsolódó, valamint a katonákat kiszolgáló környezeti infrastruktúrát, de lényegesnek nevezte azt a szervezeti átalakulást is, amelyen "átmegy a Magyar Honvédség".
Mint mondta: az egyik legfontosabb változtatás a kétkomponensű haderő kialakítása.
Az ország több településén, támaszpontszerűen működik a lehető legjobb felszereltségű és a legmagasabb kiképzettségi szintű hivatásos haderő. Ide érkeznek döntően az új eszközök mind a légierőt, mind a szárazföldi erőket, mind a különleges műveleteket tekintve.
A másik komponens a területvédelmi tartalékosok, akik az egész országot kapillárisszerűen behálózó hét területvédelmi ezredbe, az alattuk szervezett zászlóaljakba és századokba tartoznak. Az állomány nagy része helyben toborzott, helyben kiképzett, és részükre a hivatásos haderőtől eltérő, azt kiegészítő feladatrendszert alakítottak ki - sorolta.
A miniszter hangsúlyozta: olyan feladatokat végez a megújuló magyar haderő, amelyet harminc éve nem tehetett meg, az elmúlt év végén például Adaptive Hussars 23 elnevezéssel nagyszabású nemzetközi hadgyakorlatot rendeztek az országban.
Ezen kívül "nem létező vagy rég elfelejtett képességeket élesztettek újjá", így ma már Magyarországon PzH 2000 önjáró lövegeket használó tüzérosztály is működik. Megújították továbbá a toborzás folyamatát, az Embert a vasra! elnevezésű kampány során már az új katonai eszközökre várják a jelentkezőket - tette hozzá.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról is beszámolt, hogy kedden nevezte ki a katonai identitásért felelős miniszteri biztost, akinek az lesz a feladata, hogy az évszázadokon át méltán híres magyar harcos szellemet adaptálja a jelen és a jövő kihívásaira felkészülő Magyar Honvédségre.
Takács Attila, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese arról beszélt, hogy "a béke jelenleg egy törékeny és mulandó állapot", amelynek a megőrzésében a honvédekre fontos szerep hárul. Ennek érdekében folytatni kell a haderőfejlesztési programmal már évekkel ezelőtt megkezdett utat, hiszen ez szervesen érinti az önkéntes alapon nyugvó területvédelmi erőket is, amelyek a haderő fontos és megkerülhetetlen alappillérét képezik - tette hozzá.
Mint mondta: a kiskunhalasi rendezvénnyel "tovább szélesítik a Magyar Honvédség összetartó közösségét". A szerződések, amelyeket a fiatalok ellátnak vagy már elláttak kézjegyükkel, nem csupán az oktatási intézményeik és társaik vállalását szimbolizálja, hanem a haza iránti elkötelezettséget és az ennek érdekében megjelenő tenni akarást is - fogalmazott.
Az altábornagy szerint Bács Kiskun vármegye mindig is élen járt az önkéntes tartalékos erők toborzásában, melyet jól példáz az is, hogy az országban elsőként itt üdvözölhették az ezredik önkéntes tartalékos katonát.
Takács Attila hangsúlyozta: "a területvédelemi tartalékos erők a hivatásos és szerződéses katonák mellett a nemzeti ellenálló képesség kialakításával szolgálják Magyarországot".
A tartalékos katonák hidat képeznek a Magyar Honvédség és Magyarország lakossága között. Ezzel nem csupán az elfogadtatást szolgálják, hanem utat is mutatnak azoknak, akikben megvan a kellő motiváció és elszántság a csatlakozásra - fogalmazott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 05. 08:54, szombat | Belföld
Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt
Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.
2024. Október 05. 08:51, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség célja a családok életszínvonalának megvédése
2024. Október 05. 08:50, szombat | Belföld
Fővárosi Közgyűlés - Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a fővárosi frakciók
Budapest működése érdekében konstruktív munkára készülnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőcsoportjai, amelynek vezetői a testület pénteki alakuló ülésen fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket.
2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld
Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó
Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.