Hírek
2022. Május 18. 14:01, szerda |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Szándékosan okozhatták a kínai repülőszerencsétlenséget
Szándékosan okozhatták a China Eastern kínai légitársaság belföldi járatának márciusban történt katasztrófáját, amely 132 ember halálát okozta
- jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap bennfentes forrásra hivatkozva.
A WSJ kedden megjelent cikkében egy, a repülőszerencsétlenség okainak és körülményeinek feltárását célzó, amerikai vizsgálat előzetes megállapításait ismerő forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy a gép "úgy viselkedett, ahogyan arra a pilótafülkéből kapott utasítást".
A március 21-én lezuhant Boeing 737-800-as típusú utasszállító Kunmingból Kantonba (Kuangcsou) tartott. A kevesebb mint kétórás úton közlekedő gépet a felszállás után egy órával érte baleset. Rendkívül szokatlan módon több mint 8 ezer méteres magasságból kezdett hirtelen zuhanni. Rövid ideig úgy tűnt, sikerült megállítani a zuhanást, de aztán pár perc múlva megszakadt a kapcsolat a földi irányítóközponttal, és a gép csaknem teljesen függőlegesen, orral lefelé egy erdős területen a földbe csapódott. A gép fedélzetén 132 ember - 123 utas és 9 fős személyzet - tartózkodott, a szerencsétlenséget senki sem élte túl.
A repülőgép két feketedobozát - az adatrögzítőt és a fedélzeti hangrögzítőt - egy héten belül megtalálták a mentőcsapatok. Az amerikai hatóságok vizsgálata részben a megrongálódott állapotban előkerült adatrögzítő adatainak kinyerésére épül.
A China Eastern a balesetet követően közölte: a szerencsétlenséget szenvedett repülőgépet 2015 júniusában állították üzembe, és azóta szigorú technikai előírásoknak megfelelően tartották karban, a felszállást megelőzően a gép megfelelt a repüléshez szükséges követelményeknek. A légitársaság közleménye szerint azóta sem került elő újabb bizonyíték, amely alapján megállapítható lenne, hogy a repülőgéppel lett volna bármilyen probléma. A lap forrása szintén úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálatot vezető kínai hatóságok egyelőre nem jeleztek semmilyen műszaki vagy repülőgép-irányítási problémát.
A China Eastern közleményben továbbá megismételték a légitársaság egyik vezető tisztségviselőjének márciusi közlését, miszerint a pilóták egészségügyi, családi és pénzügyi helyzete egyaránt jó volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
