Hírek
2011. Július 16. 14:41, szombat |
Sport
Forrás: OrientPress
Szelek szárnyán - lezajlott az idei Kékszalag-verseny

Balaton, nyár, vitorlázás. Mi jut erről eszünkbe? Feltételezhetően a nagy múltú és igen népszerű Kékszalag vitorlás verseny, melynek győztese idén 12 óra 32 perc alatt kerülte meg a tavat.
Volt akinek fel kellett adni a versenyt a nagy vihar miatt és volt, akit sikeresen kimentettek a vízből. A résztvevőkről, a hajók stábjáról és az idei versenyről Szoják Balázs, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára beszélt.
1934-ben indultak első útjukra a ma már elhíresült és közkedvelt Kékszalag vitorlás verseny résztvevői. Szoják Balázs, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: a tengeren is van egy Kékszalag verseny, amire annak idején a Titanic is benevezett. Talán erről kapta a hazai esemény a nevét.
Idén 588 nevezővel, csütörtök kilenckor indultak útjukra a vitorlázás szerelmesei. A legügyesebbek pedig már aznap célba is értek. Az első helyezett csütörtök este 21 óra 32 perckor átszelte a célvonalat. Pénteken délután egy óra tájékán még nagyjából 10 hajó igyekezett a cél felé, akkor Szoják Balázs úgy nyilatkozott: az utolsó befutót estére várjuk.
A vitorlás szövetség főtitkára elmondta: „csütörtök késő este Badacsony térségében elérte a mezőnyt egy zivatar góc.” 80 kilométeres óránkénti sebességű széllel és szakadó esővel kellett megbirkózniuk a résztvevőknek. 100-nál több ember is mentésre szorult és többen vízbe is estek. Néhány hajó megrongálódott, volt amelyik nem tudta folytatni a versenyt. Szoják hozzátette: a mezőnyt folyamatosan kísérik a mentőegységek, akik a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálatának és a Magyar Vitorlás Szövetség mentőegységeinek szakembereiből tevődnek össze. A főtitkár szerint ez az időjárás semmiféle meglepetésre nem ad okot, hisz korábban is volt már ehhez hasonló, sőt ennél sokkal extrémebb időjárás is a verseny ideje alatt.
A nevezés feltételei minden második évben megváltoznak. Idén klasszikus hajókkal vehettek részt a versenyzők, minden második évben, így jövőre is pedig extrém, nagy teljesítményű, gyorsabb hajókkal indulnak útnak. Főként ezeken a versenyeken számítanak a szervezők külföldi nevezőre is. Idén elsősorban magyarok vettek részt a megmérettetésen – tájékoztatott a főtitkár.
A hajók stábjáról a szakember annyit mondott: egy vitorláson általában 5 ember van, köztük olyan, aki rendelkezik megfelelő versenyzői tapasztalattal és lehetőséget kapnak azok is, akiknek nincs hajóvezetési képesítése.
Németh Andrea
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2023. Október 01. 06:00, vasárnap | Sport
A Ferencváros kiütéses győzelmet aratott az örökrangadón
A címvédő Ferencváros rendkívül magabiztos, 6-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján.
2023. Szeptember 29. 08:57, péntek | Sport
Végleg bevette Nyirádot a Korda Racing! Benyó Máté bajnoki címmel zárt a vörös katlanban
Folytatódott a 2023-as Rallycross OB és a Korda Racing újra parádézott Nyirádon. Benyó Máté nemcsak ismét győzni tudott, hanem egy fordulóval a szezon vége előtt megszerezte élete első magyar bajnoki címét a Supercarban.
2023. Szeptember 29. 06:00, péntek | Sport
Szoboszlai futotta a legtöbbet a Liverpoolban
A Liverpool-játékosok között eddig Szoboszlai Dominik futotta a legtöbbet az angol labdarúgó-bajnokságban.
2023. Szeptember 28. 08:09, csütörtök | Sport
Egy magyar rakéta! - Akkora gólt lőtt Szoboszlai, hogy majdnem kiszakadt a háló - Videó
Brutális erővel csapódott a lécre a labda, majd pedig a hálóba.