Városlista
2026. június 29, hétfő - Péter, Pál

Hírek

2019. Augusztus 29. 05:00, csütörtök | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Szent István tiszteletére rendezik meg az első Megyenapot

Szent István tiszteletére rendezik meg az első Megyenapot

Első alkalommal rendezi meg szeptember 8-án a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és Esztergom önkormányzata az Vármúzeumban államalapító Szent István királyunk tiszteletére és emlékezetére a Megyenapot.

Idén számos ünneplésre okot adó esemény kötődik szent királyunkhoz. Születésének 1050., koronázásának 1019. évfordulója, valamint a pécsi püspökség megalapításának 1010. évét ünnepli a dél-dunántúli egyházmegye.

A szervezők célja, hogy országunk, a világ magyarsága, Európa népei felé is tudassuk: Esztergom és Szent István király összetartozik. Állam- és egyházalapító szent királyunk születésében, életében és halálában is számtalan módon kötődik Esztergomhoz, az első történelmi fővároshoz.

A SZENT ISTVÁN MEGYENAP PROGRAMJA:

10.00 Megnyitó
10.10 – 10.20 Romanek Etelka polgármester megnyitó beszéde
10.20 – 10.30 Popovics György, megyei elnök köszöntője, megnyitó beszéde
10.30 – 11.40 Történeti, egyháztörténeti előadások Szent István király életéről, tanításáról
11.40 – 12.00 Szent István-életmű felterjesztése „Hungarikum és Magyar Érték”-nek
12.00 – 12.30 Séta az Esztergomi Várhegyen, majd Melocco Miklós Szent István megkoronázása című szobrának közös megkoszorúzása

Szent István-életmű felterjesztése „Hungarikum és Magyar Érték”-nek
Esztergom Város Értéktár Bizottsága, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Értéktár Bizottságának közösen kezdeményezték a Szent István-életmű „Hungarikum és Magyar Érték”-nek történő felvételét.

Címkék: megyenap, szent istván

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.