Hírek
2017. Május 27. 05:00, szombat |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/Balassa iskola
Szépen szavalták Balassa műveit

Az idei tanévben ismét megrendezte a Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája névadójáról elnevezett Balassa Bálint Szavalóverseny.
A rendezvénynek az intézmény díszterme adott otthont május 26-án, és a hagyományokhoz híven Császár Renáta tanárnő szervezte.
Az iskola a 2004/2005-ös tanévben vette fel a költő-katona nevét, innentől kezdve hirdetik meg a régió 9-12. évfolyamos középiskolás diákjai számára. Az idei megmérettetésre hat iskola összesen 14 tanulója nevezett be.
A tanulóknak egy Balassa-verset, illetve egy szabadon választott művet kellett előadniuk a zsűri és a közönség előtt.
A rendezvény megkezdéseként Császár Renáta tanárnő köszöntötte a regionális szavalóversenyen megjelenteket, ezt követte az iskola 9/B és 10/A kamarakórusának előadása a Bocsásd meg Úristen kezdetű Balassa-vers megzenésítésével.
A szervező Babits: A lírikus epilógjából kölcsönzött idézettel („Csak én bírok versemnek hőse lenni…”) vezette fel a versenyt. Ehhez fűzve kiemelte, hogy a versmondóknak a művet belsővé, sajátjukká kell tenniük, erős, intenzív megtapasztalással és belső munkával.
Egyben bemutatta a zsűri tagjait is: Meszes Balázst, a Tatabányai Szakképzési Centrum főigazgató-helyettesét, az iskola volt igazgatóját; Simon Tibort, az iskola jogelődjének nyugalmazott tanárát; és Kovács Árpád tanár urat, költőt.
Majd felkérte Meszes Balázst megnyitó beszédének megtartására, aki beszédében röviden megemlékezett a versmondó verseny múltjáról. Szepesi Márta igazgató asszony az iskola képviseletében verselésre buzdította az ifjúságot és szavalóverseny hagyományteremtő, közösségformáló jellegét emelte ki, majd megnyitotta az idei versenyt.
Elsőként a Balassa-versek előadása, majd a szabadon választott művek következtek.
Ezt követően a zsűri visszavonult, majd az eredményhirdetés következett, ahol Meszes Balázs, a zsűri elnöke átadta az emlékplaketteket és díjakat.
Eredmények:
1. hely: Nagyvári Nóra (Zsigmondy Vilmos Gimnázium)
2. hely: Horváth Mária (Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
3. hely: Brunczvik Mátyás (Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium)
Különdíj: Torma Réka (Dobó Katalin Gimnázium)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .