Hírek
2022. Február 27. 09:55, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Szijjártó: már biztonságban vannak az evakuációs akcióban kimenekített személyek
Már biztonságban van az a 35 személy, akiket a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szervezésében evakuációs akció keretében menekítenek ki Ukrajnából - mondta el Szijjártó Péter miniszter szombaton videójában.
A tárcavezető New Yorkban tárgyalt az ENSZ vezetővel, ezt követően videóban számolt be tárgyalásairól, valamint az evakuációs akció sikeréről.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Kijevben sok magyar diplomata, családtagjaik, valamint civilek tartózkodtak nehéz körülmények között. Pénteken született meg a döntés, hogy a KKM szervezésében nemzetközi evakuációs konvojt indítanak magyar vezetéssel.
A miniszter szombaton már arról tudott beszámolni, hogy 35 személy evakuációját sikeresen végrehajtották, a konvoj biztonságban megérkezett az ungvári főkonzulátusra.
Elmondása szerint a 35 személyből 24-en a nagykövetség dolgozói, diplomaták és családtagjaik, köztük gyerekek, ketten az MTVA újságírói, ketten pedig civil magyar állampolgárok. A konvoj elhozta az EBESZ és az Európa Tanács kijevi irodájának hét alkalmazottját is, mivel a nemzetközi stábok segítséget kértek Magyarországtól az evakuációhoz.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a konvoj Ungvárról ukrán rendőri felvezetéssel jut el a magyar határra, ahol a nagykövetség, az ukrán határőrség és a magyar rendőrség segíti őket, hogy belépjenek Magyarország területére. A határtól a KKM járműveivel jutnak el Budapestre, illetve a szükséges helyszínre.
A miniszter kiemelte: az evakuált személyeket immár biztonságban levőknek tudhatjuk, egyben leszögezte: jó döntés volt az evakuációs konvoj megszervezése.
Hozzáfűzte: Kijevben már egy újabb nagy nemzetközi szervezet is a Magyarországhoz fordult, hogy munkatársai a magyar nagykövetségen kaphassanak segítséget, találhassank biztonságot. Erre lehetőséget biztossítunk, segítséget nyújtunk magyaroknak és nem magyaroknak egyaránt - jelentette ki Szijjártó Péter.
A miniszter beszámolt arról is, hogy New Yorkban az ENSZ vezetőivel tárgyalt, támogatásukat kérve, hogy Magyarország közvetlen közelében újra béke legyen. A találkozókon hangoztatta, hogy Magyarországnak és a magyar emberekenek az az érdeke, hogy a háború érjen véget. Az ENSZ közgyűlési elnöke és a főtitkárhelyettese egyaránt ígéretet tett, hogy közbenjárnak abban, hogy az ukrán és az orosz fél tárgyalóasztalhoz üljön - tájékoztatott Szijjártó Péter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
