Hírek
2023. Január 12. 13:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Szijjártó Péter: a nemzetközi közösségnek segítenie kell a szíriai menekültek hazatérését

A nemzetközi közösségnek változtatnia kell a hozzáállásán, a szíriai menekültek hazatérésének elősegítésére kellene fókuszálnia, máskülönben a helyzet a Közel-Kelet destabilizációjához, és a migrációs nyomás példa nélküli erősödéséhez vezethet - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szíriai polgárháború hatásaival foglalkozó konferencián közölte, hogy Magyarországon Európában egyedülálló a politikai stabilitás, így a kormány képviselői megengedhetik maguknak, hogy nyíltan és őszintén beszéljenek a legvitatottabb kérdésekről is.
"Elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy kimondjuk, a migráció rossz és veszélyes jelenség, (...) hogy a migrációt nem ösztönözni kell, hanem meg kell állítani" - mondta.
"A migráció a származási országok számára veszteséget, a tranzit- és a célországok számára pedig destabilizáló tényezőt, illetve veszélyt jelent" - tette hozzá.
Ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy az ukrajnai háború miatti élelmezési világválság és a bevándorlás ösztönzése együttesen újabb "masszív, minden korábbinál nagyobb" migrációs hullámokat válthat ki.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek a migráció bátorítása helyett a hazatérést lehetővé tévő körülmények mielőbbi megteremtésén kellene dolgoznia. Ennek elmaradása ugyanis szavai szerint további régiók destabilizálódásához vezethet, ami súlyos globális biztonsági kihívásokat eredményezne.
"Szeretném kifejezni legmélyebb tiszteletünket Törökország, Libanon, Jordánia, Irak és Egyiptom felé, amiért befogadták azokat az embereket, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat" - jelentette ki, és rámutatott, hogy ezek az országok mára kapacitásaik határára jutottak, ezért enyhíteni kell a terheiken.
"A Nyugatnak ezen országok kioktatása, bírálata, leckéztetése, illetve inszinuálása helyett tiszteletét és háláját kellene kifejeznie, azt kérdezve, hogy mit tudunk segíteni?" - fogalmazott.
Aláhúzta: Libanon továbbra is számíthat Magyarországra, miután a kormány hisz abban, hogy a tünetek kezelése helyett a migrációt kiváltó okokat kell megszüntetni.
A miniszter a Hungary Helps programot ismertetve kiemelte, hogy a cél az emberek helyben maradásának támogatása, a problémák exportálása helyett a segítséget kell odavinni, ahol a baj van.
Arról is beszámolt, hogy hazánk 63 templomot újított és újít fel Libanonban összesen 3,8 millió dollár értékben, így lehetővé téve a keresztény közösségek számára a vallásuk gyakorlását.
Tájékoztatása szerint a kormány Szíriában is számos projektet végrehajtott, nagyjából 27 millió dollár értékben. Ennek keretében Magyarország részt vett több száz épület, köztük iskolák újjáépítésében, támogatást nyújtott egyebek mellett kórházak működtetéséhez, mezőgazdasági projektekhez és ezer egyetemi hallgató tanulmányaihoz is.
"Ha a nemzetközi közösség nem változtat a megközelítésén, akkor egyre több szíriai fogja elhagyni az otthonát, és egyre kevesebben fognak hazatérni" - mondta, azt hangsúlyozva, hogy ez komoly kihívást jelentene a térség stabilitása szempontjából.
"Számunkra Közép-Európában a Közel-Kelet stabilitása nagyon fontos, egyértelműen nincs szükségünk újabb biztonsági kihívásokra napjainkban" - összegzett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál
2025. Július 18. 07:44, péntek | Belföld
Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadta az Egyesült Arab Emírségek elnökét
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnökét, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon
2025. Július 18. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: addig nem lesz béke, amíg Oroszország és Amerika nem állapodik meg
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború